Házifeladatként kaptam, hogy irjak ugymond egy blog jegyzest egy adot naprol. Mit irjak?

A mai napom éppen olyan fényesen indult, mint amikor elvesztettem önmagamat és ezzel együtt mindent, aki voltam. De nem az ablakon világított be a ragyogó nap lágy sugara, hanem a szívemben lévő szilánkokon tükröződtek vissza az összetört remények és álmok. Az emlékek simogatása ma már csikorgás, szúró és érces érzése lelkemnek. A sötétség mely bennem fogant és mély sebeket vájt, ma már elnyelt minden valódi fényt. Csak az űr, csak a tehetetlenség és a düh tölti meg az űrt. A tűz pedig világít, de mindent felemészt, maga mögött hagyván a hamvakat és a gyászt. Ma már magam sem tudom, hogy mi világít pontosan. Talán kezdek elveszíteni mindent, ami számított. A sötét és világos fogalma összefolyt bennem és nem nem tudom hol vagyok. Kiabálok, de senki nem hall! Hol vagytok? Miért nem válaszoltok?