Valaki mesélne nekem erről a felnőtté válásról meg minden meg, hogy amikor már kezdünk kilépni a nagy életbe vagy felnőtt életbe?

A felnőtt embernek van elképzelése, véleménye, nem másoktól várja a megoldásokat, ha szeretne valamit, tesz is érte. A felnőtt ember képes felelősséget vállalni saját magáért, saját életéért, majd később pedig más emberek életéért is. Felelősen gondolkodni és élni, azt jelenti, hogy az ember tudatában van annak, hogy mekkora az ő szerepe egy-egy kérdésben. Tudatában van annak, hogy nem más a hibás, ha valamit ő rontott el, ha valamit ő mulasztott el, ha valami nem úgy sikerül, ahogyan eltervezte. Nem másokat hibáztat a saját hiányosságaiért. A felnőttség azt jelenti, hogy csakis saját magunkat tesszük felelőssé, azért, amit gondolunk, teszünk és érzünk – és senki mást. Ez ugyanis a mi életünk, nem a másé.

Egy felnőtt pontosan tisztában van az életének különféle ellentmondásaival és igazságtalanságaival, saját gyengeségeivel és hiányosságaival. Tudja, hogy nem tökéletes és sosem lesz az, mégis törekszik a fejlődésre, célokat tűz ki, nem csak a jelenben él, gyakran gondol a jövőre is.

A felnőtt ember képes elszakadni a szüleitől, fizikailag és lelkileg is. Ennek megfelelően képes mindenféle hétköznapi tevékenységet önállóan elvégezni, ami az életben maradásához kell. Nincs szüksége állandó támogató környezetre ahhoz, hogy boldoguljon. A felnőtt egyensúlyra törekszik. Nem mindent egyszerre akar, megtanulta, hogyan tudja fontossági sorrendbe helyezni teendőit. Megtanult szelektálni a lényeges és kevésbé lényeges dolgok között. Egy gyerek nem foglalkozik ilyesmivel. A felnőtt már tudatosan méri fel a helyzetet, hogy mi az, amit érdemes elkezdeni, mi az, amitől eredményt remélhet. Képes arra, hogy bocsánatot kérjen, ha hibázott, képes segítséget kérni, különbséget tesz tények és vélemények között. A felnőtt ember tud várni és képes uralni, irányítani természetes vágyait és késztetéseit.

Kiegészíteném az előzőt azzal, hogy felelősségteljes, azaz kénytelen úgy berendezkedni, hogy magára számíthat. A szülei és többi családtagja nem fogja helyette elvégezni azokat a teendőket, amiket elfelejt.

Vigyáznia kell magára, párjára, gyerekeire, és később a szüleire is. Gondoskodni kell róluk, segíteni őket.

Emellett fel kell vállalnia azt az életpályát, ami számára megadatott vagy kijelöltetett. Ezt sok felnőtt nem meri megtenni, mert "mit szólnak hozzá mások", vagy egyszerűen nem mer belevágni. Pedig a "halálos ágyon" ez az egyik leggyakoribb gyötrő gondolat - az elmulasztott lehetőségek.