Kezdőoldal » Egyéb kérdések » Egyéb kérdések » Mikor lehet kitenni tavasszal...

Ildi42 kérdése:

Mikor lehet kitenni tavasszal a növényeket?

Figyelt kérdés
Többféle növényem is van, de nem tudom, hogy tavasszal melyiket mikor lehet/érdemes kitenni. A növényeim: leander, yucca, sárkányfa, majomfa, kaktuszok, kukoricavirág. Illetve átteleltettem néhány muskátlit, úgy ahogy egy idős néni javasolta (földet le róla, fölkötni fejjel lefelé és irány a kamra). Viszont azt nem tudom, hogy mikor ültethetem ismét földbe, és tehetem ki őket. Ha tudnátok segíteni azt nagyon megköszönném, mert tavaly tavasszal is kivégeztem egy növényemet azzal, hogy túl hamar tettem ki.

2016. márc. 10. 08:05
 1/2 anonim ***** válasza:

Van, amit már nemsokára ki lehet tenni, meg van, amit csak május második felében.


Ez több mindentöl függ: egy csomó növény elvileg elvisel minden gond nélkül -5 fokos fagyot de van, aminek már a 0 fok is túl hideg, elfagy.

A felsorolt növények közül a leander, yucca kibírja a -5 foknál nem hidegebbet, a sárkányfa fajtától függö, de inkßabb fagymenteset igényel, a majomfa, kaktuszok, kukoricavirág egyértelmüen nem bírja el a fagyot.


De ezen kivül az is sokat számít, hogy hogyan lettek teleltetve, mert az elsö kettö csak akkor marad enyhßen fagyálló, ha a telet hideg (max. 10 fokos) és világos helyen töltötte, meleg(ebb) lakásban, sötétben elveszti ezt a képességét.


A muskátlikat már most becserepezheted, amennyiben világos és hüvös helyen tudod öket tartani, kitenni csak akkor lehet, ha garantáltan nincs fagy. Viszont ha most beülteted földbe - és megfelelöen tudod tartani, akkor sokkal hamarébb fognak virágozni.

2016. márc. 10. 10:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 A kérdező kommentje:

A két leanderem hidegben telelt, a kamrában, a yucca viszont a szobában, meleg időben. Akkor a yucca majd később kerül ki a leanderek, pedig ha nem mondanak csak esetleg minimális fagyokat. A többiek pedig csak akkor kerülnek ki, ha már biztosan nem lesz fagy.

A muskátlikat inkább csak akkor ültetem el, ha ki tudom őket tenni, mert bent nem tudnám hova rakni őket.

Köszönöm a segítséget!

2016. márc. 11. 07:30

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!