Apám amúgy is alkoholista, de most terrorban tart itthol, mindig kiabál, szid, azt mondja meg is fog verni, hiába nem csinálok semmit. Szökésen vagy öngyilkosságon gondolkodtam, mit tehetek?

Ugy gondolom a szüleinkre mindig fel nézünk és tiszteljük őket , de eljön az a korszak amikormeg làtjuk hogy ök is csak emberek és vanak hibàik amiket benünk làtnak esetleg .

Ha szid téged önmagàval teszi, és nem téged akar minősiteni .

Tudom hogy nehéz , de ne feledd nem téged szid hanem salyàt magàt .

Nem éhezel és van fedél a fejed felett , nem vernek , tudom sovàny vigasz de annak is örülni lehet ,

Őn gyilkossàgba ne is gondolkozz , mert ujra születsz és kezdheted előlröl

Tanuljàl hogy mi hamarabb legyen jó munkàd

És rengeteg jó dolog fog vàrni még az életben .

> Elszökni sem tudnék hova

Egyedül biztos kivitelezhetetlen volna. Hiszen hol aludnál, miből vennél ételt magadnak? Előbb-utóbb a rendőrség vissza fog vinni a szüleidhez.

> öngyilkosságon gondolkodtam

Ezt így 13 éves fejjel nehéz lesz felfogni, hiszen csak most kezdtél, vagy kezdesz el igazán tudatosan gondolkodni, de öt év múlva 18 éves leszel és mehetsz, amerre látsz. Öt év az életből elég kis szelet, az hátralévő életed jó esetben még vagy 50-60 évet jelent. Öt évért eldobni ötven-hatvan évet? Olyan, mint kidobni egy egészt tortát pusztán azért, mert az egyik szelet leesett a padlóra. Ráadásul az igazán lényeges része az életednek még csak most jön.

> anyámmal gondolkoztunk már rajta, de nem merünk, mert csak a rokonaihoz tudnánk menni, oda meg odajön és bele sem merek gondolni mit tesz velünk.

Egyrészt nem kell tudnia hol vagytok. A rokonok adhatnak anyagi támogatást, mehettek egy albérletbe, stb… Másrészt igenis merj belegondolni, hogy mi történik. Lehet nem keres, vagy nem talál meg titeket. Lehet, hogy igen, kiabál egy órát az ablak alatt, és akkor mi van? Kihívjátok a rendőrséget és kész. Egy nagyon rossz – és ritkán elforduló – forgatókönyv esetén esetleg megveri édesanyádat, vagy akár téged is. De túlélitek, ő meg az újabb hatósági intézkedéstől tartva nem kísérli meg újra a dolgot. A legrosszabb forgatókönyv nem ez, hanem az, hogy te és édesanyád nem csináltok semmit, minden marad a régiben évekig, évtizedekig. Vagy a másik legrosszabb forgatókönyv az, hogy az édesapád elkezd fűt-fát ígérni, könyörögni, hogy megváltozik, meg minden, visszamentek, aztán fél év után ugyanott vagytok, mint előtte.

> Nem volt bátorságom még a sulipszihológusnak sem elmondani, sem senkinek.

Itt is kezd el analizálni a dolgot. Nem volt bátorságod… Tehát féltél. Pontosan mitől is féltél? Mi az a negatív következmény, ami bekövetkezhetne, ha elmondanád az iskola pszichológusának, illetve az osztályfőnöködnek. Semmiféle kár, baj nem érne, helyette inkább segítséget kapnál. Lehet a pszichológus, vagy az osztályfőnök ismerve a szituációt el tudnak indítani téged, vagy édesanyádat egy megfelelő jogi úton. Akár úgy, hogy édesanyádat a megfelelő, erre illetékes szervek, szervezetek felé irányítják, akik kimondottan ilyen jellegű problémák megoldásában tudnak segíteni. Esetleg gyámhatósági eljárás indul, esetleg kivesznek a családból. Ez nem túl jó, de édesanyáddal tudnád tartani a kapcsolatot, a dolog hátrányai, negatívumai ellenére meg egy biztosabb, biztonságosabb közegbe kerülnél. Vagy nem, de hangsúlyozom, itt pár évig fennálló helyzetről van szó a saját személyedet illetően, ami egy egész emberélethez képest csak egy töredéknyi idő.

~ ~ ~ ~ ~ ~ ~

A másik lehetőség, ha már minden kötél szakad, hogy megtanulod függetleníteni magadat a történésektől. Ha nincs szó tettlegességről, csak kiabálásról, szidalmazásról, akkor megtanulhatod az egyik füleden beengedni, a másikon meg ki. Hogy hogy érzed magad, azt te döntöd el. Marcus Aurelius szavait idézve: „Ha egy külső jelenség bánt, tulajdonképpen nem maga a jelenség nyugtalanít, hanem a róla alkotott elképzelésed. Márpedig csak tőled függ, hogy ezt megszüntesd. Ha a rossz érzés oka a lelkedben rejlik – tulajdonoddá, elválaszthatatlan részeddé lett -, ugyan ki akadályozhatná meg hogy hibás felfogásodat magad orvosold?”.

A verbális agresszió egy hatalomszerzési, hatalomgyakorlási eszköz. Az emberben benne van a hatalomvágy. Aki ezt az eszközt használja, az azért teszi, mert ebben erős. Hogy reagálhatsz egy verbális agresszióra? Mondjuk úgy, hogy te is elkezdesz az agresszorral kiabálni. De itt már vesztettél, hiszen az agresszor kottája szerint játszol, felráncigált az ő saját színpadára, és most az ő zenéjére táncolsz. Hiába nyered is meg a vitát – ami egyébként nem szokott előfordulni –, mégis vesztettél. A másik reagálási mód, ha elmenekülsz, sírsz, meghunyászkodsz. Ebben az esetben is vesztettél, az agresszor hatalma teljes feletted, megint ő rángatott bele egy olyan viselkedésbe, érzelmi állapotba, ahova nem magadtól, önszántadból kerültél, hanem ő lökött bele. Akkor hogyan lehet reagálni még. Úgy, hogy megőrződ a hidegvéred, nyugalmadat, nem emeled fel a hangod, magabiztosságot mutatsz, derűt mutatsz, mintha az illető nem is kiabálna veled. Ennek az első eredménye, hogy az illető még jobban kiabálni fog, mert dühíteni kezdi, hogy nem használ a fegyvere ellened, ezért még több fegyvert vet be. De idővel elkezd elhallgatni, hiszen mi értelme valamire ennyi erőt, energiát pazarolni, aminek semmi hatása nincs? És akkor ő veszített, és ha nem dörgölöd az orra alá, idővel muszáj neki eldobni ezt a stratégiát, hacsak nem akar folyamatosan vesztes csatákat vívni.