Padkára harapás?

Szerintem pszichológiailag egy rohadt jól felépített film: Bemutat rögtön az elején egy fanatikus nácit, egy szinte elmebeteg fajgyűlölőt, akit a néző is képes teljes szívből gyűlölni, főleg a fent jelzett, direkt betegesen szadista, padkára haraptatós, érzéketlenül és cinikus vigyorral fejbe taposva, ridegen reccsenős állkapocs-széttöréses jelenet után. Ez egy állat, mondom én nézőként, nem érdemel se kegyelmet, se együttérzést. Azonosulni tudok a gondolattal, hogy gondolkodás nélkül meg tudnám ölni azt a kis férget.

Aztán, ahogy a börtönben megismeri a feketék világát, és elkezd ember módjára viszonyulni hozzájuk, a dolog átfordul mélyebb érzelmekbe. Egyszerre tudunk azonosulni a feketék bosszúvágyával, és az ő saját belső küzdelmeivel és bűntudatával, ami ezzel párhuzamosan segít neki a feketék bosszúszomja ellenére is, gyilkos állatból újra ember lenni, és a családját elérő ellenére is embernek maradni.

Saller Úr nevű felhasználó válasza:

"... Azonosulni tudok a gondolattal, hogy gondolkodás nélkül meg tudnám ölni azt a kis férget."

és akkor válsz olyanná mint az elkövető.

aki tegyük hozzá jogainak megfelelően cselekdett azaz védte az értékeit.a gyilkosság már nem volt az de odáig telejsen érthető és jogkövető magatartást tanusított.