Hogyan lehet olyan szülőnek megbocsátani aki sok fájdalmat okozott nekünk?

Ez nagyon-nagyon nehéz kérdés, szívet-lelket nyomasztó. Mégis megpróbálom a saját véleményemet megírni.

Az, hogy egy gyermeket a szülője bántalmaz - legyen az testi, vagy lelki ártalom - az egyik legnagyobb bűn a világon. Hiszen a gyermek nem tehet semmiről, nem ő akart a világra jönni, hanem nyilván a szülő akarta az ő megszületését. Ettől kezdve ő a felelős a gyermeke testi-lelki egészségéért, a neveléséért. Köteles gondját viselni legjobb tudása szerint - hacsak erre önhibáján kívül nem képes - köteles felnevelni, útjára engedni. Sajnos közvetlen környezetemben is van hasonló történet, ahol a szülő szavakkal okozott olyan fájdalmat gyermekének, amit ő úgy gondol, nem tud megbocsájtani.

Neki is azt mondom mindig, hogy megbocsájtani igenis, hogy meg kell, elfelejteni magát a fájdalmat, a bántást úgysem lehet, sajnos az ott marad belül örökre. De a szülőnkről beszélünk, akitől az életet kaptuk. Ezt ne felejtsd el. Először próbáld meg magadban lehiggasztani a bántás, a fájdalom okozta érzéseket. Hegeszd be ezeket a sebeket. Ezután próbáld meg magadban felidézni a szülőddel együtt átélt szép pillanatokat, és ezeket erősítsd magadban. Nem megy könnyen, és nem megy egyik napról a másikra. Azután gondold át, vajon csak ő volt a hibás egyedül abban, hogy fájdalmat okozott? Vajon szándékosan tette mindezt, vagy valami - valaki hatására?

Ha mindezeket rendbe tetted a gondolataidban, a bensődben, kezdj el gondolkodni a megbocsájtás szó ízén. Minél többet ízlelgeted, rájössz, hogy megbocsájtani jó érzés. Nem kell azonnal a nyakába ugrani, egyelőre csak bocsáss meg magadban. S ha ezt el tudod érni - és mitől ne tudnád? - akkor meglátod a lelked megkönnyebbül, felszabadultabbnak érzed magad, és esetleg nyitott leszel már a szülőddel szemben egy sokkal szebb, emberközelibb kapcsolatra. Gondolj arra is, mi lenne, ha ő nem lenne, vagy már nem lenne? Valld be őszintén, ugye szörnyű gondolat?