Nem akarom hogy véget érjen a gyerekkorom! Ti hogy éltétek meg ezt az időszakot?

Olyan régen volt h már nem is emlékszem rá.

Ha beindul a “szekér” észre sem veszed és máris 40 vagy.

A gyerek korodnak vége de fiatal felnőtt vagy és most azt kell élvezned. Mert tényleg hamar elmúlik az is, és akkor mjd azt fogod sajnálni.

Szerintem itt senki nem igazán értette meg a kérdezőt. Én ugyanezt élem meg,jelenleg nem sírok mert már a felkészülési szakaszban sírtam,de ha most azt mondanák,hogy visszamegyek-e csak úgy 1 évre segíteni,akkor azt mondanám igen. A sulim szar volt az osztállyal együtt,de a tanárok közt voltak jófejek. Most pedig vége lett. Amikor suliban vagyunk,tartozunk valahova,most pedig,hogy vége,ezt is fel kell dolgozni,mert jelenleg sehova se tartozunk,kicsit olyan ,,csak vagyunk a nagyvilágban" érzés. Nincsenek elvárások,hogy erre meg arra tanulj(vagy bármi),azért ez meg volt 12 évig. Igazából főleg ez a helyzet nehezítette meg szerintem,már 3 hónapja tanulással együtt,de kimondhatjuk nyár van. Nekem stresszesek voltak a mindennapjaim,örültem volna 2 hétnek,erre végig otthon kellett maradni. A mindennapi rutin elveszett és ezért olyan rossz ez. Céltalanság az egész. Ott az egyetem,oda valakit vagy felvesznek vagy nem,engem pl valószínű most biztos nem,pedig lehet segített volna,hogy újra oktatásban kell lenni,de ez elhúzódik. A gyermekkor tényleg előbb véget ért,de aki tanult,annak tinikora sem volt,csak a suliban a hülyéskedés. Amellett pedig ne menjünk el,hogy ballagás se volt,még egy évzárónak se ment ez el. Csak ott voltunk és csak úgy elmentünk,kb így ilyen ez a 4 év. Ez a búcsú ami szörnyű,ez ilyen örökbúcsú,mint mikor egy személytől elbúcsúzol,vagy általánosban elballagsz. Lehet érezni,hogy ennyi volt.

Vannak akik ezt tök gyorsan elengedik,mert úgyis meg van hogy legyen tovább,van akiknek ez félév,és a 2.at sem kell szégyelni.

13 évig jártam ugyanabba a suliba, mert általános iskola is volt, plusz nyelvi előkészítős voltam. Idén érettségiztem.

Nehéz, nagyon nehéz. Nem volt különösképpen egy jó iskola, az osztályomra se tekintettem második családként. De 13 évet töltöttem ott szinte minden nap, az emlékeim nagy része onnan van. Rettentő fura érzés, hogy többet nem fogok azokon a folyosókon sétálni mint egy diák, nem fogok órákon ülni, nem fogok az osztálytermünkbe belépni...

Eddig volt egy célja mindenkinek, az érettségi. Most várom, hogy felvesznek-e egyetemre. Ha igen, az szuper, ha nem, akkor nem tudom mi lesz. Jelenleg 2 cél között lebegek a semmiben, nem tartozok sehova és ez borzalmas.

Szóval átérzem, én is ilyen szentimentális típus vagyok. Hatalmas korszak zárult le, szerintem érthető, hogy most kicsit ki vagyunk bukva.