Végzett egyetemisták / frissen diplomázottak! Akik ilyen helyzetben vagytok/voltatok, hogyan és mennyi idő alatt lábaltatok ki belőle?

Sziasztok!

26F vagyok. Már itt az elején leszögezném, hogy tisztában vagyok vele, hogy amit írni fogok, az szégyenteljes, férfiatlan és teszetosza (nem muszáj emlékeztetni rá), de jelenleg ilyen helyzetben vagyok, és szép lassan javítani szeretnék. Arra vagyok kíváncsi, hogy mások hogyan jutottak az effélén túl.

Amiről szó van:

Az utóbbi 7 évben megcsináltam két diplomát (amik amúgy keresettek: gépészmérnök + terméktervező), ám csakis azért, mert anyám nyomást gyakorolt rám ezen a téren. Emiatt nemhogy nem vagyok a két diplomára büszke, de szégyenérzetem van miattuk, és szorongásom és önbizalomhiányom attól, ha arra gondolok, hogy esetleg ezen a szakterületen kell dolgoznom. És arra gondolni is valahogy szorongató érzés, hogy más területen való melózáskor nem használom ki ezt a megszerzett „jó lehetőséget”.

A bénaságom okáról röviden annyit: kb. 13-18 éves koromban zajlott a szüleim válása (valamint „utórengések” még visszatértek közéjük a következő években), és amellett, hogy anyám az apámtól és az ő családjától elidegenített (ellenségképet csinált belőlük bennem), manipulációval még önmagához is hozzáláncolt, érzelmi függést alakított ki. Így tudta elérni, hogy irányítson, és tényleg megcsináljam ezt a két cuccot, holott érettségi előtt sem volt, és sajnos még most sem érzem, hogy lenne az életemnek célja velük.

És igen, ha racionálisan gondolkozok, lett volna lehetőségem otthagyni az egészet, az iskolát is, az anyámat is, ez számomra is egyértelmű, emocionálisan viszont, a kialakított függés és kötelezettség miatt, sosem voltam rá képes.

Anyám most már nagyrészt abbahagyta ezt a viselkedést (talán meglátta, hogy mi ment végbe bennem), viszont valamennyire még mindig megmaradt nekem az „anyaisten” képe (akitől engedélyt kell kérnünk, akinek kötelességszerűen cselekszünk). Nem érzem, hogy lélekben teljesen függetlenedtem volna tőle (azt hittem, hogy a függőség az egyetem elvégzése után meg fog szűnni). És szörnyű, hogy ez a legnagyobb haragot szüli bennem. Ettől most már szabadulni akarok.

Tervezek amúgy szakembert felkeresni. Nem rég könyvesbolti eladónak hívtak vissza (oda jelentkeztem, mert imádok olvasni és érdekel a könyvkultúra), és ha felvesznek, abból a pénzből már most tudom, hogy jó nagy rész terápiára fog elúszni, valamennyi meg lakbérre.

Mesélnétek a saját efféle élményeitekről? Nektek mi szolgált végül megoldásul? Elmesélhetnétek, hogy hogyan, de főleg, hogy mennyi idő alatt nyomakodtatok ki az ilyen élethelyzetből. Vagy csak írjatok valamit róla, az is elég, ha látom, hogy más is van ilyen helyzetben.

Vagy olyanok is nyugodtan válaszolhatnak, akik nem voltak ilyen helyzetben, de van véleményük és gondolataik a témához.

Ha elolvastad, köszönöm! Ha válaszolsz is, azt még inkább!