Hogyan tudnám jobban kimutatni az őszinte érzelmeimet?

Úgy érzem, hogy akaratlanul is elfojtom őket. Sokszor ami a szívemen, vagy a fejemben van, az ott is marad. De amikor mosolyogni kellene, akkor is csak próbálok. (hiába gondolom akár még azt is, hogy tényleg tök jó poénról volt szó). Kíváncsi lennék, hogy milyen arcot vágok közben. Sőt sokszor úgy érzem, hogy jobb is, ha nem látom és igyekszem nem autistán nézni tovább.

Lehet stresszes vagyok és nem tudok feloldódni.

Egyszer megkaptam, hogy mindig olyan nyugodt a hangom, pedig talán pont az ellenkező oldalamat tudom a legjobban kimutatni, sajnos. (de ezt nem úgy kell érteni, hogy ingerült és indulatos vagyok, csak azt jobban átmegy a szűrőn). Meg nem is szeretem hallani a hangomat. Szerintem olyan semmilyen, nehezen érthető és sokszor zavar, ha mások is hallják, mint akinek címeztem az üzenetet.

Úgy érzem, hogy ellököm magamtól az embereket. Mintha egy sértődött gép lennék. Szorongok, nem tudom, hogy miért. Vágyom a társaságra, de nincs rá szükségem. Pedig tényleg érdekelnek mások. (természetesen csak a normális emberek és nem a rossz értelemben őrültek vagy bűnözők).

Nem tudok feloldódni teljesen, mintha mindig lenne valami űr.

Ha valaki közel áll hozzám, azzal más a helyzet. Viszont úgy érzem, hogy már nem lehet közel kerülni hozzám.