Kezdőoldal » Egyéb kérdések » Önismereti kérdések » Eléggé mély pontra jutottam...

Eléggé mély pontra jutottam az utóbbi időben és fogalmam sincs mit tegyek, merre induljak. Mihez kezdjek?

Figyelt kérdés

Nem tudom mit csinálok rosszul, vagy inkább mi az amit egyáltalán jól csinálok.

Szinte mindenben elvesztettem az optimizmuson, nem találok élvezetet semmiben és abszolút nem tudok bízni olyan dolgokban amire nagyon vágynék és már a véletlenben sem bízok hogy majd egyszer eljön az én időm.

Legszivesebben nem is siránkoznék itt és ha tudnám merre, már indulnék is.

Sokmindent véghezvittem, sokszor legyőztem önmagamat és kimásztam gödrökből, megoldottam helyzeteket de mostanra nem vagyok jól, meglehetősen befordultam es nem tudom kihez mihez forduljak.

Legszivesebben elbújnék a világ elől.

Erőt veszek magamon, eljátszom hogy ma is itt vagyok tettrekészen, bejárok dolgozni, de szivem szerint fel sem kelnék, aztán hétvégén lesz igazán érezhető hogy mennyire tehetetlen is vagyok és azt sem tudom mit szeretnék vagy legalább mi vonná el a figyelmem.

Elvileg az élet tele van lehetőségekkel és sokakhoz képest jól is állok velük, de tehetetlen vagyok és fel sem akarok kelni (többé) mert úgy érzem soha nem fog változni semmi



2022. nov. 11. 22:49
 1/9 anonim ***** válasza:
100%
A depresszió klasszikus tüneteit soroltad fel. Irány a pszichiáter, tényleg sokat tud segíteni.
2022. nov. 11. 23:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
Mondd el a háziorvosodnak és beutal szakemberhez, aki előtt még bővebben, gátlások nélkül mondd el mindezt, amit leírtál.
2022. nov. 12. 09:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 A kérdező kommentje:

Beszélgetten néhány alkalommal pszichológussal, ami végül azzal végződött hogy nem éreztem hasznát.

Az a furcsa hogy vannak olyan szituációk amik feldobnak, olyan is volt amikor azt mondtam, ez az, ez az irány jó lesz és ha így megy tovább, akkor ez visszaadja az életkedvem.

Külföldön élek és a család nagy része meghalt. Szüleim nincsenek igy 36 évesen, anyám idén márciusban távozott. Egy számomra meghatározó embertől úgymond most köszöntem el, mert évek óta tartó alkoholizmisában nem tudtam segíteni és feladtam végleg a reményt vele kapcsolatban.

Meglehet hogy ez a sokminden jelenleg túl nagy teher, de a pszichiáter lenne a megoldás?

Őszintén szólva félek tőle, ugyanúgy mint ahogy nem akarom a kedélyállapotomat drogokkal befolyásolni.

Szociális kapcsolataim úgy mint az önértékelésem közelít a nullához.

Azt gondolom hogy egy stabilabb háttér megoldaná a gondokat, de hogy ezt hogyan epíthetném fel ilyen állapotban, fogalmam sincs.

A reakcióim is elég gyatrák bármiről legyen szó. Se örülni nem tudok, se igazán szomorú lenni.

Tényleg egy pszichiátert kellene keresnem?

2022. nov. 12. 15:00
 4/9 A kérdező kommentje:

Most hogy belegondolok milyen lenne valami gyógyszerrel...

Létezik az hogy csak úgy van az ember és nem érzi magát cefetül?

2022. nov. 12. 15:05
 5/9 anonim ***** válasza:
66%
36 éves korodra tekintettel igencsak elvárható lenne, hogy saját családod legyen, és ne itt siránkozz, annak semmi értelme. Egyébként igen, az SSRI antidepresszánsokat és a nyugtatókat többek között arra találták ki,hogy ne érezze magát olyan cefetül az ember. Talán így az önértékelésed és a szociális kapcsolataid nem a nullához konvergálnának.
2022. nov. 12. 17:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:

Hidd el, hogy egy szakember valóban segíteni akar (ezért tanult, ezért választotta élethivatásának).

Akik azt mondják, hogy nem segített a tanácsa, azok nem voltak eléggé kitartók, vagy nem tárták fel előtte teljesen a problémájukat, esetleg valamit elhallgattak, gondolva, hogy ez nem érdekes, pedig lehet, hogy az lett volna a nyitja az eredményes kezelésnek.

Fogalmazásod alapján művelt embernek képzellek el, aki valóban a gödörben van, de segíteni mi aligha tudunk (hacsak nem szakember válaszol, de egy válasz nagyon kevés). Megrendült az önbizalmad, nem vayg eléggé határozott és kitartó.

Igen, menj továbbra is szakorvoshoz, de hogy melyikhez, arra kérd ki a háziorvosod tanácsát és beutalóját. (Nem tudom, esetedben külföldön, ez hogyan működik).

2022. nov. 12. 19:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat!

5-nek is köszönöm a hozzászólást, amellett hogy furán jön le az elvárható lenne dolog. Nem biztos hogy létezik az a nagy könyv, ahol ez mint bomba biztos recept szerepel.

Nyilván hátrány hogy nincs és ez is közre játszik, érezhetően, de ez talán egy másik szál a történetben.

Ha mondjuk nem úgy alakul az életem, ahogy, akkor talán lenne család és ez a probléma nem is jön elő, de nyilván nem így van, szóval ez így irrelevens.

2022. nov. 12. 20:23
 8/9 anonim ***** válasza:
Gondold át, hogy nem tudnád-e most úgy alakítani az életed, ahogyan régebben elképzelted, de nem sikerült. Ne legyints egyet a tanácsom felett, hanem gondold át és próbálkozz. Kezdeni a jót sosem késő.
2022. nov. 13. 08:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
100%

Kezdetben azt mondtam volna hogy azért érzed magad szarul mert nincs nálad az irányítás és nem te rendelkezel a sorsod felett. (Irányítás törvénye) De a kommentjeidet olvasva most azt gondolom hogy elveszettséged oka az elszigeteltség. Elvesztetted a megszokott szociális környezetedet. Talán bűntudatod is van mert nem tettél semmit sem.

A kiút szerintem az lehetne hogy építed a szociális kapcsolataidat. Keresel hasonló helyzetben lévőket és befogadsz egy macskát. Azok hálás jószágok és nagyon tudnak javítani a kedélyállapotodon.

2022. nov. 13. 22:00
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!