Meghallgatnátok? SoS.

Azt hiszem hogy senki nem ért meg.A állítólagos legjobb barátnőm,úgy érzem hogy lenéz.Mer hogy ő kezd népszrűbb lenni.Kezdik őt megszeretni az emberek.Én pedig nem tudom magam adni.Itthon elgondolom hogy milyen jó lesz majd ha megyek suliba összekapom magam,megmutatom mindenkinek hogy milyen vagyok igaziból de amikor beérek lefagyok.Több-nel látom őket magamnál.Mintha lenézném saját magam.Úgy érzem hogy a barátnőm csak sajnálat-ból barátkozik velem.Én már voltam 3. kerék 5 évig,és nem szeretnék megint.Engem annyiszor bántottak már meg az emberek hogy nem merek feléjük közeledni.nem merem magam adni mert félek hogy kiröhögnének vagy valami és aakkor még az a maradék önbizalmam is elveszíteném.(nem mintha lenne)Ocsmány disznónak érzem magam,aki lúzerségre van ítélve.Régen olyan dolgokkal rágalmaztak meg amit nem is én tettem,mégis én érzem szégyenbe magam mégis én félek odamenni az emberekhez,miközbe aki tette éli nyugodtan az életét.Már nagyon sokszor fordult meg a fejemben az öngyilkosság.Már kést is szorítottam a hasamhoz.Úgyérzem ennyi nem bírom tovább.Elegem van.Én nem szeretnék élni ha az emberek ilyen gonoszak hogy akit lehet kiröhögnek megbántanak.Anyu se ért meg engem,azt mondja hogy milyen hülye vagyok meg hogy ha nem hagyom abba elvisz az ideggyógyászatra.Mert ez nem normális.Mégis mikor leszeretnék ülni vele beszélgetni hogy elmondjam van hogy felkapja a vizet és azt mondja hogy hagyjuk már ezt a témát.Nem tudom mit tegyek teljesen kilátástalan minden.Úgyérzem ha nevetnek körülöttem akkor biztos rajtam nevetnek.Vagy ha valaki mond egy kétértelmű mondatot utána már nem merek benne bízni mert mivan ha megakar bántani.Kezdek befordulni.Vajon milyen vagyok igazából?