Egy vidám természetű ember nem lehet soha szomorú?

Én vidám természetű lány vagyok, szinte mindig a pozitív oldalát nézem a dolgoknak, úgy érzem, a legtöbb helyzetből van kiút.

A családom, és a barátaim ezt nagyon szeretik bennem, mert nekik is mindig megpróbálok segíteni, és szerintem megnyugtató és jó tanácsokat adok.

Mostanában azonban eléggé összejöttek a dolgok nekem is, az elmúlt egy év nem volt könnyű, sőt inkább nagyon nehéz volt.

És gyakran voltam szomorú, elkeseredett.

Próbáltam én is elmondani, ami bánt, de mindig azt a választ kaptam, hogy "Te nem ilyen vagy." "Te egy vidám természetű lány vagy, ne nyafogj!"

Nem nyafogtam tényleg, csak megpróbáltam beszélni arról, ami nekem nehéz.

Őszintén szólva azt éreztem, hogy egy kicsit elfordultak emiatt tőle, ingerültek velem, a barátaim nem is annyira keresik már a társaságomat.

Miért lehet ez?

Egy alapvetően vidám ember az legyen mindig vidám, és titkolja el, ha valami bántja, mert nem illik az egyéniségéhez?

Szerintetek kellene beszélnem arról, ami bánt, vagy fojtsam inkább magamba, mert a panaszkodás nem illik hozzám?

Én úgy vettem észre, hogy aki vidám és optimista, attól mindig ezt várják el. Mert engem is elkezdtek hanyagolni, amikor nehezebb lett az életem.

Mit gondoltok erről?