Hogyan nőjek fel?

Üdv!

20 éves srác vagyok. Eléggé el vagyok kényeztetve. Vagyis inkább rám volt erőltetve ez a túlzott anyai gondoskodás. (pl: édesanyám 3-4 éves koromban is már mindig helyettem beszélt, direkt nem várta meg még kibontakozom).

Gondolom nem kell mondanom, hogy ez mennyire megbélyegezte a későbbi személyiségfejlődésemet.

Akármit el kellett volna intéznem mindig megcsinálta helyettem. Szüleim elváltak, apám is megbukott mint szülő már rég, így nem sok időt töltünk együtt, nincs megfelelő apaképem, de ez egy másik probléma.

Mostanában már tudatosan probálom fejleszteni magam. Persze ennek az lett a következménye, hogy minél jobban önállósodom, annál jobban távolodik el tőlem, mivel így már nem érzi magát fontosnak, és ilyen feladat háján ő se tudja ki-is valójában.

Levizsgáztam, munkát keresek, tehát beléptem a nagybetűs életbe. Most szembesülök azzal, hogy ez milyen nehéz. Főleg így. Nagyon hirtelen nagyon sok feladattal, megoldásra váró, és gyors döntést igénylő kihívással állok szembe nap mint nap, és ez egy kicsit megvisel. A számomra egyszerűnek hitt dolgok is kihívást jelentenek.

Az ember mindig egy kicsit izgul ha új helyzetbe kerül, nekem minden helyzet új, és izgulás helyett pánikolok.

A legtöbb szociális nyomás hatására bepánikolok, képtelen vagyok tisztán-nyugodtan gondolkodni, makogok össze-vissza. Ilyenkor képtelen vagyok olyan feladatokat ellátni, amire alapból képes lennék.

Már kettő állásinterjút rontottam el emiatt és pályakezdőként nem sok lehetőségem van. (utolsónál pl angolul kellett volna beszélnem, amibe elég jó vagyok, itt meg kb 2 mondatot nem bírtam kimondani).

Az ilyen jellegű beégések még az önbizalmamat is lenullázák. Hiába nyugtatom magam, mondogatom, hogy minden rendben lesz, minden menni fog, nem segít semmit.

Mindenféle képpen el kell költöznöm, ha fejlődni akarok, amihez viszont munka kell.

Tudom, hogy ezen át kell küzdenem magam, ez az élet rendje, csak kilátástalannak tartom és egy kicsit félelmetes.

Esetleg valami tanács?

Kösz a válaszokat előre is.