Szerintetek a gimi tipikus nagymenői/gonoszai később megfizetnek a sok piszkálódásért?

En ugy gondolom, hogy akinek nincsen lelke az nem is ismeri a megbanast...

de ezzel nem azt mondom, hogy nekik nincsen lelkuk!

Egyebkent egy tanacsot szeretnek adni... (ha te most aldozat vagy)

Allj ki magadert!

Verd le az arcat!

A Becsulet tobbet er!

...meg ha meg is ver a ¨nagymeno/gonosz¨, utna beken fog hagyni...

mert tudja hogy veled nem eri meg kekeckedni...

Erted?

De azert vigyazz magadra!

Szerintem vannak, akik külső hatásra lesznek elvetemültek, de sokan csak nem tudnak mit kezdeni magukkal... Azt is megfigyeltem, hogy aki sporttal, vagy valami fárasztó tevékenységgel jó alaposan elfárasztja magát, azok az emberek nem fajulnak idáig. Meg az elszántabbak tudják milyen az a sikerérzés, amikor saját erődből értél el valamit, és nem mások bántásával akarnak feltörni. Én 17 éves lány vagyok, de szerintem szembeszállnák az ilyenekkel, legalább is vitatkozás szinten biztos. (Csak ugye a tapasztalatom meg az, hogy butákkal nem lehet vitatkozni.)

Egyszer kinövik ezt a viselkedést, de sokan azért nem találják felnőtt korukban a helyüket, mert ilyen a múltjuk. Saját maguktól veszik el a lehetőséget, hogy egészséges belsővel rendelkezzenek. Én azt vallom, hogy MINDENKI visszakapja az élettől azt, amit ő adott másoknak. Nem nekünk kell visszaadni, de biztos h bűnhődik majd. Mert ott a gimiben te voltál miattuk kellemetlen helyzetben, de 40 évesen majd lehet, hogy pont fordítva lesz. Idő kérdése...

Az ilyen emberek már most fizetnek azért, amilyenek, ugyanis igazán mély, emberi kapcsolatokra képtelenek.

Hogy ez a neveltetésükből vagy önmagukból fakad, nem tudom.

"Ubi sunt...?"

Saját példát tudok mondani. nekem az általános iskolai osztálytársaim voltak szemetek. Ok nélkül bántottak néhány embert az osztályból, főleg engem. A főgonsoz egy lány volt, aki olyan kövér volt, mint egy disznó (nem vicc, tényleg), annyi pénze volt, hogy tapétázhatott volna vele és olyan sötét volt, mint az éjszaka. Mégis ő volt a központja az osztálynak és irányított mindenkit. Valamiért kipécézett magának és rám szállt, utána meg a többi birka is úgy gondolta, hogy engem piszkálni jó dolog. (a gyáva nyulakról nem is beszélve, akik csak azért bántottak mert betojtak attól, hogy esetleg rájuk szállhatnak a többiek. Vétkesek közt cinkos, aki néma... vagy hogy is van ez?) Na, mindegy. Lényeg, hogy eléggé utáltam az osztálytársaimat, mert depressziós lettem tőlük, és összeszedtem milliónyi lelki nyavalyát (pánik betegség, szuicid hajlam, súlyos önértékelési zavar, stb.), amiből hosszú évek be telt kigyógyulni (pl. depressziós voltam 13 évig). Mindig bosszút akartam állni rajtuk, de valahogy az utolsó pillanatban mindig meggondoltam magamat. Pedig annyiszor a földbe döngölhettem volna valamilyen információval akármelyiket (mert hülye azért nem vagyok, én is észre vettem/hallottam/láttam ezt azt), de valamiért nem tettem. Kibírtam az általánost, jó messzire elmentem középiskolába, majd egyetemre. Kismilliónyi barátom lett, hihetetlenül jól éreztem magamat (a depressziót a barátaim segítségével tudtam leküzdeni). Bejártam a világot (pedig soha nem voltam egy pénzes csaj). Valóra váltottam, amit mindig is szerettem volna, jó munkát kaptam, férjem és családom van most már. Nem rég hallottam régi osztálytársaimról, hol egyikről hallok, hol másikkal találkozom futólag. A főgonosz lány az anyjával él, akit szemlátomást nem igazán kedvel. Bár szerzett nyelvvizsgát, nem beszél jól azon a nyelven. A rengeteg pénzéből külföldön tanult, ahol összeállt valami külföldi sráccal, aztán hazajött. Se srác, se semmi, ő meg akár az út szélére is kiállhatna, ha érted mire gondolok. Nincsenek barátai, legalábbis ha vannak, akkor úgy beszél róluk, mintha valami alsóbbrendű fajhoz tartoznának. ugyanolyan gonosz és önző, emberileg semmit sem változott, viszont amit látok rajta, az az irigység. Irigy, mindenkire, aki boldogabb nála. Az egyik "barátnőjét" eljegyezte annak fiúja. Normális reakció normális emberektől: ilyenkor örülök, hogy a barátnőm férjhez megy. Főgonosz lány reakciója: milyen egy hülye a barátnője, meg milyen ronda a pasija, stb. Szánalmas. Az anyját utálja, barátai nincsenek, szerelme nincsen, buta és önző. Én sajnálom őt, mert szemmel láthatóan nem boldog, és ha nem fog megváltozni, nem is lesz az.

Az iskolában eltérő emberek vannak, eltérő fejlődési szakaszban. Az emberek nagy része megváltozik, mire felnő. Épeszű, normális felnőtt lesz, akármilyen is volt az általánosban vagy a gimiben. Viszont vannak olyanok, mint a fenti példában is látszott, akik egyszerűen nem képesek felnőni. Felnőtt testbe zárt gyerekek maradnak, akik ugyanolyan infantilisen élnek, mint 5-10-20-30 évvel korábban. Az ilyen embereken a saját kicsinységük bosszulja meg önmagát, a vermet saját maguknak ássák, így a válasz az, hogy aki megérdemli, az visszakapja azt, amit ő adott.