Hogy kaphatnám vissza a "másik felem"? Mi legyen ezzel a szörnyű űrrel?

Igyekszem röviden összefoglalni a helyzetet, ami nem is helyzet, de mégis az.

Pár évvel ezelőtt súlyosan depressziós voltam. Akkoriban minden összeomlott körülöttem, a családom, az iskola, a barátaimat is sorra veszítettem el. Egyetlen ember volt mellettem, ő nagyon közel állt hozzám, szorosan kötődtem. Ő megértett, őt szerettem. Előtte senkit nem tudtam úgy szeretni..., sőt, sehogy sem tudtam. Őt is elveszítettem, visszavonhatatlanul. Ez majd\' másfél éve történt, azóta teljesen helyrejöttem, vannak barátaim, van párom, semmi okom a panaszra. Mégis valami hiányzik. Az előbb említett ember... Nagyon fájt az elvesztése, de viszonylag hamar túlléptem. Most azonban megint előjött. És azt hiszem, nem ő hiányzik, maga az ember, hanem az a megértés és szeretet... Persze ő is, hiszen az utóbbi két hétben őrült módon keresek egy embert, aki olyan. Tudom, hogy ez lehetetlen vállalkozás, mégsem tudom leállítani magam. Pedig őt már sosem kaphatom vissza... talán, ha lehetne sem kellene. Az utóbbi egy évben ez nem okozott gondot, egyáltalán eszembe sem jutott. Mostanában viszont feltört bennem, olyan érzés, mintha levágták volna két végtagomat. Végtelen űrt érzek. És szégyellem magam miatta; minden rendben van, az utóbbi napokban mégis egyre szomorúbb és elkeseredettebb vagyok.

Valami szörnyen hiányzik, de hol találjam meg ezt a valamit?

Elég zavaros lett, de nem tudom ennél egyértelműbben leírni, mert bennem is zavar van. Bízom benne, hogy lesz azért olyan, aki megérti. Köszönöm!