Kezdőoldal » Egyéb kérdések » Önismereti kérdések » Hogyan kereshetnék magamnak...

Hogyan kereshetnék magamnak célokat, amiket el is tudok érni?

Figyelt kérdés

Nincsenek céljaim, ha vannak akkor sose sikerül. Már unom, hogy mindig ugyanaz van. Most mondjuk az volt a célom, hogy ne bukjak meg matekból, fizikából meg ilyen gazdasági cuccból mert félévkor megbuktam és most mindegyikből hármas leszek. Félévkor az angol tanárom azt mondta, hogy év végén szeretné megadni nekem az ötöst, de az első félévhez képest eleget rontottam ahhoz, hogy ne kapjam meg pedig ezt nagyon szerettem volna. A földrajz tanárom is ugyanezt mondta és ahhoz képest második félévben van 4 kettesem, 2 hármasom meg egy ötösöm. Sosincs sikerélményem mert amit nagyon szeretnék, nem tudom teljesíteni. De arra a háromra büszke vagyok és jó érzés és büszke vagyok magamra, hogy ennyit tudtam javítani, ezért kicsit jobban belehúztam így év végére. De ez még csak az iskola. Ha itt nem tudom elérni amit akarok, mi lesz az életben? Mindig mást akarok, de az egyik dolog amit már kiskoromban elterveztem az az, hogy szeretnék állatokkal foglalkozni, a másik pedig az, hogy árva gyerekeken segítsek (kb 5 éve jött a gondolat). Ennél jobban semmit sem szeretnék de félek, hogy nem fogom tudni megtenni, hiszen ezért többet kell tenni és azt sem tudom, hogy ezt hogyan lehet csinálni.

Először is kisebb dolgokat szeretnék. Valami olyat amiről tudom, hogy meg tudom csinálni. Mit tegyek? 16/L


2013. máj. 27. 20:12
 1/4 anonim válasza:
Mi az,hogy 16 évesen nincsen célod?....Legyen!És keményen harcolj érte!Addig kell harcolni,még el nem éred a kitûzött célodat,aztán örülj a sikerélményednek.Ha pozitívan állsz a dolgokhoz,hidd el sikerül az,amit igazán szeretnél,állatokkal foglalkozás illetve gyermekeken való segítés.Mindent megtudsz csinálni csak akarni kell!!
2013. máj. 27. 20:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 dani900 ***** válasza:

Most is foglalkozhatsz állatokkal, nem kell egyből nagy dologra gondolni, akár egy hörcsög is jó, megtanulsz pár dolgot attól is.


Amúgy, meg hogy mindig mást akarsz, az igazából jó, vágj bele több dologba is, aztán majd kialakul, melyik fog tetszeni :)

2013. máj. 27. 23:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:

Jó meglátás az, hogy a jövőn is gondolkozol, de gondolkozni nyilván nem elég. Ha tisztában vagy azzal, hogy jobban bele kellene húznod, akkor az már fél nyereség, de ezt véghez is kell vigyed.


16 éves vagy, már tudatosul benned is az, hogy nem mindig könnyű elérni azt, amit akarsz. Ahogyan te is írtad, ez még csak az iskola...

Mindenesetre, nem kell elkeseredni, ha az iskolai teljesítmény nincs a toppon. Ezzel nem bátorítalak arra, hogy dőlj hátra nyugodtan, de ne is gondold azt, hogyha néhány tantárgyból bukdácsolsz, akkor az életben sem fogod sokra vinni. Minden rajtad áll és bármikor változtathatsz.


Vannak időszakok, amikor a dolgok nem jönnek össze, tudom ezt én is nagyon jól, de ilyenkor kell megragadni az életet, mint egy bikát a szarvaitól, és megmutatni azt, hogy szembe tudsz nézni minden problémáddal és van elég erőd ahhoz, hogy mindent megoldjál. Ha hiszel benne, sikerülni fog, ha nem hiszel benne, akkor nem.


Nem is rossz, hogy kissé padlóra kerültél, mert így legalább elgondolkozol azon is, hogy mit kezdesz majd a jövőben és ezt a javadra fordíthatod, ugyanis lehet, hogy ha nem így alakultak volna a dolgok, akkor 18 évesen döbbenél csak rá arra, hogy fogalmad sincs mit akarsz kezdeni az életeddel. Most legalább még van elég időd arra, hogy megismerd saját magad. De innentől kezdve tényleg vedd komolyan, mert különben nulla nyereség lesz.


Nincs szabály, amely alapján menni kellene, egyszerűen nyiss olyan irányok felé, amelyek érdekelnek. Mindenki ezt csinálja, nincs útmutatás, hogy hogyan kellene élni és milyen foglalkozást kellene választani, erre mindenki saját maga kell rájöjjön. A célok is mind egyéniek. A másét hiába másolod, mert saját magadból kell kiindulnod.


Az iskoláról meg annyit még, hogy tényleg ne tekintsd kudarcnak. Ez most így sikerült és abba fektesd az energiádat, hogy a lehető legjobbat kihozzad a maradandó időben, ezenkívül pedig készülj az életre, és jól fognak alakulni a dolgok. Csak határozottan, kitartóan, pozitívan és magabiztosan- az ilyen személynek nincs mitől félnie.

2013. máj. 28. 06:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:

Kezdjük az elején. Miben hiszel ?

Te hiszel abban, hogy eléred amit szeretnél, vagy csak egy ábránd ?

A hit nem egy misztikus izé, a hit az amiért egyáltalán megteszünk vagy nem teszünk dolgokat.

De mit teszel a célodért ?

Azt mondod, hogy szeretnéd, vagy valóban tanulsz is ?

Milyen eszközeid vannak a célod eléréséhez ?

Egy hely ahol jobban tanulsz, kerestél tanultál valami módszert a hatékony tanulásról ?

Ismered a legproduktívabb időszakaid, mikor megy jobban a tanulás ? Mi segít benne, egy jó tea ?


Akkor figyelj. Válasz egy célt, mindegy melyiket. Egyetlen egyet. Írd le, írj mellé egy dátumot. Úgy hogy azt mindig láthasd. Gondold végig, mit kell tenned a célod eléréséhez Helyezz kilátásba magadnak valami jutalmat ha eléred a célod és helyezz kilátásba valami büntetést magadnak ha nem éred el. Például 1 hétig-akármeddig csak te mosogatsz. Oszd fel a célodat kisebb napi vagy heti feladatokra és minden elvégzendő napi feladatodat sorszámozd be fontosságuk szerint. Amíg nincs meg az egyes ami a legfontosabb, ne fogj semmi másba, a 2-esbe sem. Ha kihagyod a céloddal kapcsolatos tanulást szintén helyezz valami büntetést kilátásba, például másnap akkor 3* annyit tanulsz. -Kétszer meggondolod, hogy kihagyod-e, hidd el nekem.

Keress olyan módszereket amivel hatékonyabban tudsz tanulni, például elmetérkép. Vagy keress a hatékony tanulásról szóló könyveket.


Ha így teszel, és eléred a célod, megnő a céljaid elérésébe vetett hited, megtanulsz elég munkát végezni a céljaiddal kapcsolatban és lesz néhány eszközöd a céljaid elérésére. Ez a három dolog : A céloddal kapcsolatos hited, a célod érdekében végzett munka és a célod eléréséhez szükséges eszközök, azok amik együttesen jobban fognak segíteni a célod elérésében. Meg kell alapoznod azt a hited, hogy képes vagy a céljaidat elérni, de ez csak úgy megy, ha gyakorlod.


Neked nem egy olyan cél kell amit a jelenlegi módszereiddel el tudsz érni, hanem olyan módszerek amivel a számodra fontos célokat el tudod érni.

Remélem tudtam segíteni.

2013. máj. 28. 15:21
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!