Írnátok olyan élményeket, melyek egy életre szóltak és tanultatok belőle valamit?

Az hogy megszülettem, egy életre szólt.

A tanulság levonása folyamatban.

Én megtanultam egy életre, hogy nem szabad egy régi barátságot félredobni, küzdeni kell érte és nem szabad kivárni míg nagyobb tragédia törtnénik. A tanulságos történet ott kezdődött, mikor a régi legjobb barátnőm hanyagolni kezdett a srácok miatt. Egy ideig asszisztáltam a dologhoz, de később megmondtam neki, hogy jobban örülnék ha végre csak kettesben is elmennénk valahova és végre nem a fiúkról szólna minden napja. Ezután feltűnően kerülni kezdett és egy nálunk fiatalabb lányra "cserélt le" engem, akivel már kettesben tudott pasizni. Megpróbáltam barátkozni az újdonsült barátnőjével, de rájöttem, hogy nagyon különböző és számomra idegesítő jellem. Így telt el az utolsó évünk, elballagtunk és mondhatni "közömbösen" váltunk el. Nem haraggal, csak nem különösen törődtünk egymással. Telt-múlt az idő és találkoztunk egy év múlva a volt iskolánkban, mikor mindketten a húgunk farsangjára mentünk. Láttam rajta, hogy mennyire örül nekem és én is neki, viszont annak a bizonyos "új lánynak" nagyon nem tetszett, hogy a barátnőm jobban törődik velem mint vele. Ki is mutatta, hogy mennyire közömbös vagyok számára. Így hát nem sokat, de jól elbeszélgettünk és nevettünk, mint régen. Nevetve váltunk el, mert szokás szerint bénázott valamit a kijáratnál. Eltelt még egy év, összesen már 2 év telt el úgy, hogy ösz-visz 1x láttuk egymást, mikor jött a hír hogy a nővére lebénult és tolószékes lett. Nagyon rosszul éreztem magamat, mivel közelről ismertem ez egész családot. Rendeztek neki egy rendezvény, ahol adományozni lehetett a nővére kórházi kezeléseire. Elmentem és végig ott voltam. Aztán felbukkant ő, a kis barátnője és a barátja. Láttam ahogy sírt mikor az anyukája szólt az ott lévőkhöz. Láttam, hogy a barátja mennyire szereti. Ez megnyugtatott. Majd mikor oszlott a tömeg, meglátott engem. Örült és zavarban volt egyszerre. És én is. Fura volt, mert legszívesebben odamentem volna hozzá és szorosan megöleltem volna, de a lány akire lecserélt ott állt mellette a barátjával együtt. Végül csak egy pár másodperces egymásra tekintés lett a vége, de nem beszéltünk. A rendezvény ideje alatt végig őt kerestem és furdalt a lelkiismeret, hogy miért nem beszéltünk, miért nem mentem oda akkor és sz*rtam le azt a csajt és a barátját. A rendezvényről kijőve magamba roskadva sétáltam mikor azt hallottam hogy valaki köszönt. Felnéztem egy pillanatra és ott ült egy kávézóban a barátjával. Menet közben pont annyi időm volt, hogy odamondjam hogy "Sziasztok" de rögtön azután már el is haladtam mellettük. Gondolkodtam, vissza menjek e, de nem vitt rá a bátorság. Nagyon sokan azt mondják megváltozott, de ők nem ismerik igazán úgyhogy nem is adok a véleményükre. Egy tündéri aranyos lány, csak sajnos azt érzem, valahol haragszik rám. Írtam neki egy hosszas levelet facebookon is, elolvasta de nem válaszolt. Bánom már nagyon, hogy beadtam a derekamat és nem beszéltem meg vele a dolgot annak idején, erre ráment egy azelőtt tökéletes barátság. Ma már mindent megbeszélek a jelenlegi barátaimmal és mindig egyenesen kimondom mit gondolok és kivel mi a problémám. Ez a legtöbb amit megtehetünk egy tökéletes, őszinte és hosszú életű barátságért. Már csak abban reménykedek, hogy idén is viszont látom a farsangon és mindent megtudunk beszélni, mert nagyon szeretem és tisztelem őt. :)

18/L

Nem írnék konkrét dolgokat, mert szerintem nem csak én, de a többség ezt tudná sorolni egy darabig, hogy mi volt, mi minek lett a következménye (tehát amiből tanul az ember)...

Az tuti, hogy a családtagokat, szeretteinket, barátainkat, tehát a hozzánk (leg) közelebb álló személyeket ne hanyagoljuk el soha, semmiért, mert bármikor vége lehet egy-egy szálnak. Bármilyen okból.

Egyébként mondhatnám, hogy YOLO, de kicsit komolyabban véve azért az is igaz, hogy ki kell élvezni az élet minden percét, pillanatát, mert ugyanaz igaz ránk is, mint a többiekre is... bármikor vége lehet.

Egyébként furcsán hangozhat így leírva, de szerintem tényleg érdemes mindig a lehető legtöbbet kihozni a dolgokból, lehetőségekből, pláne, ha soha vissza nem térő alkalmak.

Az ember előtt nem lebeg ott, hogy na, van még 10 perc az életemből, ezért sokan képesek is megfeledkezni arról, hogy pl. az 5 perc múlva érkező buszhoz nem futok át a Hungária körúton, mert ehhez hasonlóra tudnék pár példát mondani, általában azok az emberek nem is gondolkodtak ilyesmin többet (ha pedig túlélték, akkor azért nem).

Kérdező, egyébként te tudnál ilyesmit írni, amire kíváncsi vagy? :)