Ezen mi segíthet?

Már eljutottam arra a pontra, hogy csak azért élek nap mint nap, hogy a családomnak ne okozzak csalódást, szomorúságot, ha ők nem lennének már véget vetettem volna mindennek. Annak ellenére úgy érzem senki nincs akivel megtudnám beszélni a problémáim, hogy mindenki elfordul tőlem előbb utóbb, és hogy nem vagyok méltó a boldogságra, vannak boldog perceim, pillanataim, de ott van bennem az az érzés hogy én sohasem lehetek boldog, sohasem fogok megfelelni annyira hogy boldog legyek. Ha egyedül vagyok lelkileg szétmarcangolom magam teljesen. Már gondoltam hogy pszichológushoz megyek, de nem merem a szüleimnek elmondani, mert akkor mindent elkéne mondanom, és nem akarom elszomorítani őket azzal hogy nem vettek észre semmit, holott én tudatosan rejtem el mindenki elől, meg aztán ott van az is hogy a szakembernek sem biztos hogy megnyílnék. 16/L