Ti is utálnátok az életeteket, ha a helyembe lennétek? Mit tegyek, hogy legyen értelme élnem? Többet érne eltűnnöm?

23 éves vagyok és gyűlölöm az életem. Nem értek semmihez, csúnya vagyok és a körülményeim is rosszak. Főiskolán vagyok, fél évet csúszok (jó esetben), de amit tanulok, nem is érdekel. Még csak azt sem tudom, hogy mi akarok lenni. Van barátom, de igazából már hónapok óta nem érzem rajta, hogy szeretne, pedig már leültünk megbeszélni, elvileg szeret, de semmit nem tesz a kapcsolatunkért, ha pedig én teszek azért, hogy jobb legyen, nem foglalkoztatja.

Külsőre ocsmány vagyok. Van egy nagy kanyar az orromba és fel van dagadva az arcom, de hiába járok már évek óta orvoshoz, nem tudják mitől van.

Suli mellett dolgozom, otthonról nem kapom külső segítséget. A munkám szar, a pénzt amit kapok érte, az gyógyszerre megy el vagy a jövőmre kell félrerakni, mert anyám elszarta az örökséget. Apám meghalt és bűntudatom van már 3 éve, mert azt mondtam neki, hirtelen felindulásból, hogy utálom- ez volt az utolsó amit mondtam neki. Barátnőim voltak, de már mind elkerültek és élik a saját életüket. Én itthon ragadtam kissé, mert 2 húgomról sokat kellett/kell gondoskodnom, mert apám többek közt apám abba halt bele, hogy anyám megcsalta és akivel megcsalta most nekem azzal kell együtt élnem. Próbálok elköltözni, de egyenlőre nincs lehetőségem. Próbálom elterelni a gondolataimat, akár sporttal-de hiába.

Utálom magam, a külsőm, az életem. Nincs hobbym, nem érdekel semmi. Azt sem tudom, hogy mi akarok lenni. Csődtömeg vagyok. Szerintetek van ebből kiút vagy csak a másvilág lenne az?