Mit tegyek, ha úgy érzem, hogy egy kis dobozba vagyok bezárva és hiába kiabálok, senki nem vesz észre?

Az élet minden területén ezt érzem. Itthon helyettem próbálják eldönteni, hogy a jelenlegi szakmám után mihez kezdjek az életemmel, az senkit nem érdekel, nekem mi a véleményem. A jó múltkor, amikor ezen kiakadtam, azt mondták azért, mert az én véleményem nem egyezik az övékkel. Még a ház felújításába sem szólhatok bele a "faramuci" ízlésem miatt. Nagyanyám szavaival élve. Az anyám nem foglalkozik velem. Soha nem is foglalkozott. Mindig fontosabbak voltak neki a barátnői. Velük éjjel egykor is tud órákig skypeolni, engem öt perc után elzavar, ha vele beszélek. (Ez kisebb koromban jobban bántott...ha pl rokonoknál voltunk, kisgyerekként nem ülhettem az ölébe, míg más gyerekei mondjuk igen.) Soha nem érdekelte, hogy mi történik velem, a szalagavatómra meg sem próbált Párizsból hazajönni, utólag sem nézte meg videón. Barátaimnak hiába mondok bármit, mindig én vagyok a rossz. Mondjuk, ha elmondom nekik amit gondolok, azzal jönnek, hogy te nem vagy normális stb. Volt barátom folyton bántott vagy lelkileg vagy testileg, de mindig kimagyarázta magát és én voltam a rossz. Hol a fejemre ütött, hol az ujjaimat feszítette hátra, hol a karomat csavarta ki, hol a földre dobott... És neki is bármit mondtam, egyik fülén be, a másikon ki. Vagy az volt rá a válasza, hogy "te tiszta dili vagy". Szeretethiányom van, senki sem figyel oda rám, míg én maximálisan próbálok mindenkinek megfelelni. Ráadásul mostanában eljutottam arra a szintre, hogy egyik pasitól a másikig futok, hogy a pillanatnyi öröm idejére biztosítsam a hiányzó szeretetet. Emiatt kezdek hasonlítani a Csernus doki által leírt szeretetkur_vákra és nagyon nem tetszik nekem. De a szeretetre meg vágyom! Nem kérek semmi mást... és az is rosszul esik, mikor itthon mondják, hogy te ne menjél férjhez, mert a férjednek nagyon rossz élete lesz melletted. Holott tudom, hogy én R-nek is mindig mindent megadtam, jóban-rosszban mellette voltam, és engem bántott.