Mihez viszonyíthatom magam a meditációban, vagy annak eredményességében?

A meditációt egyedül gyakorlom már jó ideje. Már több évvel ezelőtt történt először hogy jött egy érzés a meditáció közben amit úgy tudnék leírni mintha valami bizsergés futna át rajtam (mintha a hideg futkosna a hátamon, ilyenkor sokszor még a szőr is feláll a bőrömön). Majd hogy ez egyre rendszeresebb lett úgy gondolom ez a helyes irány, és jó ha jön ez az érzés meg amúgy is kicsit kellemes. Valamint az is észrevettem hogy így jóval tisztább tudat a gyakorlatom eredménye. Az idő múlásával nemrég viszont nagyon erősen jött ugyanez az érzés, mintha valami átbillent volna a tudatomban, de látszólag nem történt semmi. Azt tudom hogy a meditációban mindent el kell engedni, tehát akármit is nyújt ez az érzés nem szabad hozzá ragaszkodni! De mégis azt vettem észre magamon hogy korlátozom magam az elért eredmények mértékében. Folyamatosan viszonyítgatom magam ahhoz képest hogy: jön-e ez az érzés; folyamatosan mindent beleadva tudok-e koncentrálni; nem jön ugyan az érzés de tisztának érzem a tudatom; végigültem-e az általam meghatározott időt; stb Ezek a legáltalánosabbak, ezeken gondolkodom, és főleg (mikor nem adja be az az érzés) akkor nem tudok úgy ellazulni, egész nap vagy amíg nap közben valamelyik meditációban el nem érem azt a pontot kissé letaglózott vagyok. Szerintem nem csak azért mert nem olyan eredményes a meditációm, hanem főleg azért mert korlátozom saját magam, és ezt nem tudom megszüntetni.

Azon gondolkodom mit kellene magamnak mondani hogy ne ezzel foglalkozzak? Vagy viszonyítsam inkább ahhoz a meditációmat hogy: Végig teljes elszántsággal, és kitartással végigcsináltam, teljesen mindegy hogy milyen érzés jött, vagy nem jött!

Szerintem ez lenne a megoldás de akkor még mindig csak viszonyítom magam valamihez, lehet ez is csak korlátozna.

Tehát mi lenne a megfelelő hozzáállás?