Hogy találhatja meg az ember az életcélját, ha a következő tényezők akadályozzák ebben?

Az életcél alapvetően azt határozza meg, hogy milyen irányba mész. Az igazán emberi életcélok célja valójában a legtöbbször elérhetetlen. Aki programozó akar lenni, az soha nem ér célba. Soha nem mondhatja azt, hogy minden programnyelven bármilyen programot meg tud írni. De a cél kijelöli a feladatát, hogy mindig új és új programnyelveket tanuljon meg vagy mélyítse a tudását, tapasztalatát egy-egy programnyelvben. Ugyanúgy egy néptáncos sem mondhatja azt, hogy minden falu minden táncosának táncát elsajátította. De mindig tud újat tanulni, és ez a lényeg.

(Az anyagi gyarapodás nem emberhez méltó illetve nem életcél. Az, hogy valakinek legyen háza, autója, családja, gyerekei, az lehet cél, lehet fontos is, lehet akár magasztos is, de nem életcél.)

Az életcél irányt mutat. Igazából egy adott pillanatban nem az a fontos, hogy hol tartasz épen, így az sem fontos, hogy honnan indultál. A fontos az, hogy milyen gyorsan haladsz. Sőt még nem is ez a fontos, hanem az, hogy milyen törekvéseket teszel arra, hogy előre haladj.

> ha van valaki, akivel születésétől kezdve többségében rossz dolgok történtek

Az a múlt. Maximum azt határozza meg, hogy honnan indulsz. De ahogy írtam, ez lényegtelen.

> mindig minden balul sült el neki bármibe fogott bele

A kérdés, hogy miért. Két eset van:

1. Rajta kívülálló okok miatt. Akkor ez lényegtelen. Ahogy írtam nem is az a fontos, hogy milyen gyorsan haladsz az úton, hanem hogy milyen törekvéseket teszel arra, hogy haladj. Aki árral szemben úszva egy helyben áll a partról nézve, az is eredmény, mert ha nem tenné, sodródna lefele.

2. Tőled függő okok miatt. Ezt sokszor nehéz elismerni. Sokszor könnyebb külső okát keresni egy-egy kudarcnak, mert így nincs az embernek dolga vele. Pedig lehet, hogy a „balszerencse” igazából hibás döntésekből, rossz helyzetfelismerésekből, tapasztalathiányból, a kitartás, akaraterő hiányából fakadnak, és köze nincs a szerencséhez. Márpedig ezen hibák javítása magadban csak rajtad múlik.

> az mihez tudna kezdeni?

Elsőnek mérje fel a saját képességeit, hogy miben jó, miben rossz. Amiben jó, abban próbáljon fejlődni, amiben rossz, ott próbálja javítani, kompenzálni a hibáit. Mérje fel, hogy ehhez milyen tevékenységet tud társítani, mi az, amit szeret csinálni, amit nem haszonért, nem előnyért, nem valami „csereüzletként” csinál, hanem önmagáért, aminek a legfőbb jutalma számára az, hogy csinálhatja.

Persze vannak olyan vágyak, amik természetesek és szükségesek. Például enni kell. Az ezzel való foglalkozás elkerülhetetlen és szükségszerű.

Vannak vágyak, amik természetesek, de nem szükségesek. Akár a család is lehet ilyen, vagy a boldogság. Ebben igyekezni kell mértéket tartani, és nem függni ezektől.

Vannak vágyak, amik nem is természetesek és nem is szükségesek. Mondjuk ilyen a dohányzás, alkoholfogyasztás. Ezekben szükséges mértéket tartani, lehetőleg nem kielégíteni ezeket a vágyakat. (Persze beszélek én itt a magas lóról dohányosként. :-) Mindenesetre a dohányzás nekem tudom, hogy egy hibám. Sok hibám van, ezeket igyekszem javítani magamban. Talán a dohányzás is sorra kerül hamarosan.)

> Meg lehet találni ebből a helyzetből a kiutat, vagy lehet inkább a kötélen gondolkodni?

Nincs az a helyzet, amiből ne lehetne felállni. És nincs az a helyzet, amiből ne lenne érdemes felállni. Minden élethelyzetben van legalább kettő, de sokszor jóval több döntési lehetőséged. Mindig tudsz arra törekedni, hogy a legjobb döntést hozd, és ha erre koncentrálsz, akkor mindig elégedett leszel, akkor is, ha a döntésedről később kiderült, hogy nem jó irányba vitt.

Ott van Epiktétosz, a görög filozófus. Rabszolga volt. Nem hiszem, hogy a te sorsod, helyzeted rosszabb az övénél. Mégis egy igen életigenlő filozófiát vallott. Sztoikus volt, amely világnézet szerint minden ami történik igazságosan történik, hogy az érzelmeinket nem a helyzetünk, hanem a döntésünk határozza meg, hogy a tettek szabadságánál, a lehetőségeknél sokkal fontosabb az akarat szabadsága, ami független a környezettől. Lehet az ember rabszolga, mégis teljesen autonóm marad morál kérdésében.

Vagy ott van Stephen Hawking. Szerintem nála is jobb helyzetben vagy. 21 évesen megállapították, hogy 10 évnél tovább aligha fog élni. A teljes lebénulással és a korai halállal kellett szembenéznie. Ma 75 éves, tevékeny, remek humora van.

De ha megnézel bármilyen katasztrófafilmet, vagy a legtöbb akciófilmet, a főhős valami reménytelen állapotból indul. Leküzdhetetlennek tűnő akadályok állnak előtte, de attól főhős, hogy nem siránkozik, hanem megpróbálja magát átverekedni az akadályokon. Az életben is ez a szemlélet kell. És igazából mindegy is, hogy sikerül-e legyűrni az akadályokat, a lényeg az, hogy másszál.

~ ~ ~

Ahogy szavaidból kiérzem – lehet, hogy tévedek, de szerintem nem –, a probléma az, hogy a helyzetedet külső, tőled független okokra fogod. A te problémád a múlt, meg a környezet. Véletlenül sem az, hogy nem vagy elég eltökélt, szorgalmas, kitartó, higgadt, türelmes. Csakhogy a múlt a múltban van, a jövő – ami a későbbi jelened lesz – meg a te döntéseid, tetteid eredménye. A környezet, a bizalom –

másokkal, és magaddal szemben – szintén nem függetlenek tőled, szintén a te elhatározásod eredménye. Tudsz ezeken változtatni, ha felismered, hogy ezekre hatással tudsz lenni. Persze így könnyebb, hiszen ha elhitetjük magunkkal, hogy nem a mi hibánk, az sors, az élet, a szerencse juttatott oda minket, ahol vagyunk, akkor nincs is teendőnk vele. Lehet, hogy nem örömteli ez az állapot, de még mindig kényelmesebb, mint vállalni az életünkért a felelősséget, beismerni a hibáinkat, erőfeszítéseket tenni a változásra.

Ugye a problémák forrásának kívülre projektálásával az a gond, hogy nem ismered fel a saját felelősségedet, a saját hibáidat, így nem is fogsz rajta javítani, és nem is fog változni a helyzeted.

> Mi a helyzet akkor, ha egy adott illető pontosan tisztában van a saját hibáival?

Az már egy jó támpont. Innen annak a belátása következik, hogy ezek a hibák milyen következményekkel járnak. A következmények átélése némileg könnyebbé teszi a hibák kijavítását, motiválják az embert. De igen, ez nem egy könnyű feladat, de ha valahogy általánosságban kellene meghatározni, hogy mi az a cél, amit érdemes életcélként szem előtt tartani, bármi is legyen a konkrét tárgya, akkor az az, hogy az élet célja, hogy az ember megtanuljon emberhez méltó életet élni. Megtanulja azt, hogy hogyan szolgálhat rá arra a megelőlegezett szintre, hogy ő egy értékes, nemes ember.

> ismeri a gyengeségeit amik az életben általában mindig a rosszabbik irányba terelték az illetőt és ezek miatt megutálta saját magát

Az ember csinál hülyeségeket. Ezekkel együtt lehet élni.

> Magával szemben túlságosan kritikussá válik (a saját kudarcait túlságosan felnagyítja) és képtelen lesz elfogadnia saját magát a hibáival együtt.

Az önbizalom alapja a hit, hit abba, hogy valamit képes vagy véghez vinni. Ennek az alapja meg a tapasztalat. Egyszerű a képlet, tűzz ki valami kisebb célt, addig csináld, amíg el nem érsz benne valamilyen sikert, és máris nőni fog az önbizalmad, hiszen ha ezt véghez tudtad vinni, akkor egy másik kisebb cél is sikerülni fog.

> Az önutálat miatt pedig csak a rossz döntéseket halmozza tovább.

Ez megy így nem függ össze. Hogy hogyan tekintesz magadra, az egy érzés. A döntés meg racionális tevékenység. Az ember felméri, hogy milyen lehetőségei vannak, milyen döntési lehetőségek állnak előtte. Ezután felméri, hogy egy-egy döntésnek milyen következményei lehetnek, azok milyen valószínűséggel realizálódnak. Ha mindezeket végigvette, akkor választ egyet a döntési lehetőségek közül. Ezen folyamatban teljesen indifferens, hogy te magadat kedveled-e, vagy sem.

Nem, a döntéseid ha rosszak, nem attól rosszak, hogy mi volt a múltban, mi van a jelenben, nem az érzelmeidtől lesznek rosszak, hanem attól, hogy az ismereteid a világról hiányosak, kevés információ áll a rendelkezésedre, nem mész utána az információknak, hogy nem veszel figyelembe minden eshetőséget. Vagy éppen attól, hogy racionális objektív döntés helyett egy érzelmi, vágyvezérelt döntést hozol az észérvek ellenében.

> Végül oda jut hogy „minek bármibe belekezdeni, ha úgyse jön össze soha semmi”.

Mert ilyen alapon minél többször nem jön össze semmi, annál nagyobb az esélye, hogy ezúttal össze fog jönni. De itt most kicsit túl absztrakt módon beszélgetünk. Hozz példákat, hogy mik azok, amik nem jöttek össze. Illetve vizsgáld meg, hogy megtettél-e mindent, nem köszönhető-e a kudarc a saját döntéseidnek. Ha igen, akkor vond le a tanulságot, hogy mi az, amit rosszul csináltál, mi az, amit máshogy kell a jövőben. Felejtsd el a történést, csak a tanulságot vidd tovább. A tanulságok nyomán – már ha nem spórolod meg a tanulságok levonását – meg egyre nagyobb lesz az esélye annak, hogy ezúttal jól sikerülnek a dolgaid.

> Ha pedig próbál segítséget remélni másoktól, de mások mondjuk több alkalommal kihasználják az elkeseredett helyzetét

Ebből is le kell vonni a tanulságot, hogy kire számíthatsz és miben. Hogyan lehet felismerni idejekorán, ha valaki megpróbál visszaélni a helyzeteddel, és hogyan tudod ennek elejét venni. Oké, az ember a családját nem válogathatja meg, az egy adottság. De bizonyos dolgokban ott is lehet falat húzni. Az ember a barátait, az ismerőseit, a munkahelyét viszont már meg tudja válogatni. Tehát az is rajtad múlik, ha olyan emberek vesznek körbe, akik kihasználnak. Illetve annak is lehet belőled származó oka, ha ezt teszik.