Mit gondolsz, mi az életed értelme?

Értelme nincs neki.

Az oka az, hogy a szüleid lefeküdtek egymással.

A célja pedig az, amit meghatározol magadnak.

Állandóan visszatérő, örök kérdés ez a gyakorikerdesek.hu -n.

Lásd: https://www.gyakorikerdesek.hu/kereses.php?keres=%E9let+%E9r..

Magam is legalább egy tucatszor válaszoltam rá, különböző kontextusokban:

[link]

+

[link]

A második válaszoló válasza rendben van, a harmadiké viszont önmagában nincs rendben, csak ha az a második választ kívánta megerősíteni.

Isten és a hit nem életcél. Ezek csak keretet adnak az ember életének, de célt, irányultságot önmagában nem. Az már adekváltabb válasz, hogy az ember életének célja az, hogy azokat a képességeket, erényeket, amik Istennek tetsző tettekhez, döntésekhez vezetnek azt önmagában erősítse, és azokat a hibákat, hiányosságokat, ami Istennek nem tetsző, esetleg bűnös tettekhez és döntésekhez vezet, azokat a hibákat magában javítsa, illetve elkerülje. Tulajdonképpen én is valami hasonlót szoktam megfogalmazni, csak általánosabban, függetlenül attól, hogy ki milyen vallási nézeteket vall.

Persze konkrét elérendő célokat ez sem ad, de azt mindenkinek magában kell megtalálnia, maga tudja, hogy milyen képességei, hibái vannak, milyen lehetőségei vannak, mi az, amiben ezeket az elvi célokat konkrét, praktikus tettek, döntések sorozatára tudja lefordítani. Szokták gúnyosan azt mondani, hogy a „mi az élet értelme?” az a kérdés, amire több ezer éve keresik filozófusok a választ, de senki nem adott még rá választ. Pedig adott, csak a válasz túl elvont, a gyakorlatban, a hétköznapi életben meg mindenkinek más és más az, amiben ezt az elvont, absztrakt célt valós célokban tudja megtestesíteni.

Bár azért lenne a második vallással szemben is kritikám, amiben megint nem a válaszoló hitét akarom megkérdőjelezni, pusztán kíváncsi lennék, mit gondol a témáról. Ezt a kritikát egy anekdotában tudom a legjobban megfogalmazni:

- Mond mester, jó ember-e az, akit mindenki szeret?

- Az még nem jelent semmit.

- És mond mester, rossz ember-e az, akit mindeni utál?

- Önmagában még az sem jelent semmit.

- Akkor mond meg mester, milyen a jó ember?

- A jó ember az, akit a jó emberek szeretnek, a rossz emberek meg nem.

A szeretet megosztása nem lehet feltétel nélküli. Egy bizonyos szintig igen, nyilván az, hogy egy tömeggyilkos miért lett az, az sokszor tőle független tényezőkön múlik, genetikai adottságok, neveltetés, környezet. Nyilván valamilyen szinten meg lehet benne látni az embert és lehet ilyen szempontból szeretettel fordulni az irányába. De nem mindenben és nem korlátlanul, hiszen akkor szeretni kellene azt is, amit csinál, ami viszont összeegyeztethetetlen az igazságossággal. Nyilván nem helyes a Sátánra is szeretettel gondolni.

Bár én azt is gondolom, hogy Jézus fő üzenete alapvetően nem a szeretet volt, hanem egy sokkal cizelláltabb erkölcsi viszonyulás a világ dolgaihoz. Az üzenete inkább a dolgok elvek mentén történő megítélése volt a törvények helyett, az elfogadás, a testvériség valódi megértéséből fakadó valódi tolerancia – és nem a „nem érdekel mit csinál más” áltoleranciája –, mint alapvető attitűd, a szubjektív hiányos, töredezett képből meghozott érzelmi ítélet háttérbe szorítása. Nota bene ő sem a kitörő szeretetének megnyilvánulásaként űzte ki a kufárokat a templomból. „Jn.2. 15 Ekkor kötélből korbácsot csinált, és kiűzte őket, valamint az ökröket és a juhokat is a templomból. A pénzváltók pénzét pedig kiszórta, az asztalokat felborította.”.

Én sajnos azt látom, hogy ez sok hívő emberben egy nagyon pátoszos, már-már giccses szeretetben nyilvánul meg, ami önmagában nem lenne gond, csak sok esetben van ebben egy nagy adag önámítás, önhittség. Láttam olyan hívőt, aki folyamatosan a szeretetről beszélt, el is hitte, hogy ő aztán mennyire szeret mindenkit, miközben a tényleges, hétköznapi tetteiből és szavaiból meg inkább a rosszindulat, a gáncsoskodás, mások lenézés nyilvánult meg.

Kedves 5-ös!

(2-es válaszoló vagyok)

Sokan a szeretetet valóban félreértik, emberi elképzelésekhez, tapasztalatokhoz igazítják. Én arról a szeretetről írtam, amit Jézustól tanulhatunk, ahogyan Ő szeretett. Keresztény szeretet = mások javának (mindenekelőtt szellemi javának) a keresése (még ha ennek ára is van) – de csakis Isten vezetése alapján, ahogyan Ő mutatja egy adott helyzetben (ennek nyilván előfeltétele egy mély kapcsolat Vele, amelyben Ő vezetni tud) – hiszen Ő a szívek vizsgálója, életek ismerője, Ő tudja, kinek mi a legjobb, és mivel tudjuk közelebb segíteni Hozzá, az Élet Forrásához. Szívesen kifejtem bővebben is, ha érdekel, hogyan gondolom – írj nyugodtan rám privátban.

Bár ateista vagyok, nagyon sokat foglalkoztam vallással – nem csak kereszténységgel –, vallásfilozófiával, vallástörténettel, meg egy csipetnyit teológiával is, vannak különböző vallást követő barátaim is, akikkel sokféle aspektusból jártuk körül sok különböző vallást érintő, sokszor igen mély kérdéseket, így különösebb magyarázatot – ha nem haragszol – nem igényelnék most. És bár ateista vagyok, sok hitrendszerben találtam igencsak megfontolandó, elfogadható instrukciókat, erkölcsi iránymutatásokat, meg persze olyan kvázi szabályokat, törvényeket, amivel szemben kritikus vagyok.

Jelen válaszban természetesen nem célom az, hogy mások hitével vitatkozzak, hiszen a kérdező más világképű, vallású emberek válaszára is kíváncsi, adjuk meg a lehetőséget, hogy a saját vallása, világképe alapján maga vonja le a tanulságokat a válaszokból.

Pusztán arra akartam rávilágítani – hogy ha már szóba került –, hogy a kereszténység szeretetközpontú gondolkodásmódjának esetleges – szerintem – hibás, problémás értelmezésének – véleményem szerint félreértelmezésének – a lehetőségére, az abból fakadható jellemhibák elkerülésére felhívjam a figyelmet, hogy ezen részéről a kérdező esetleg külön gondolkodjon el, aztán persze hozza meg a saját következtetéseit a saját belátása szerint.

Szerintem maga az őnmegvalósítás.

Ami persze mindenkinek más.