Erről mi a véleményetek?

Nemrég lábaltam ki egy nagyon hosszú depressziós időszakból, az öngyilkosság gondolatát is elvetettem, egymás után tűztem ki a nagyobbnál nagyobb célokat, amiket el szeretnék érni és boldog voltam, hogy végre van miért élni, küzdeni. De eltelt egy kis idő és rájöttem, hogy az általam eltervezett célok beteljesülése leghamarabb 10-15 év múlva lenne a komplikáltságukból fakadóan. Nem birok már várni. Hogyan tartsam fönn a lelkesedésem, a motiváltságom ilyen hosszú ideig? És nem, nekem a kis célok, amiket napi szinten elérhetőek és teljesíthetőek nem imponálnak. Tehát, a létezésemnek körülbelül 15 év múlva lenne értelme, és most szenvedek, mert semmit nem tudok tenni addig a korom okán. Sok iskolát kell még elvégeznem, sokat kell még tanulnom, és én ezeket meg is csinálom, az ösvény veszélytelen, jól kidolgozott, látszik a cél, de az idő míg odaérek rengeteg és ezt nem bírom. Érdekes, bárhol és bármennyit olvasok a depresszióból való kilábalásból mindegyik csak a célok kitűzését, hobbik keresését hirdeti, de arra nem tér ki, hogy mi van ha azt csak 15 év múlva tudjuk beteljesíteni. Szokták mondani, hogy nem a cél a lényeg, hanem az utazás, de jelen esetben ez az út 90%-ban csak tanulásról, információszerzésről szól, ami valljuk be nem hangzik valami izgalmasan, mondom ezt úgy, hogy kifejezetten szeretek tanulni. Ismételten tehát, ha a depresszióból csak életcél kitűzésével és az afelé irányuló küzdelem útján lehet kilépni, akkor én most depressziós maradok? Jelenleg másról se szól az életem, csak tanulok és várom, hogy teljen az idő...17/f