Kezdőoldal » Egyéb kérdések » Önismereti kérdések » 20 évesen kapuzárási pánik?

20 évesen kapuzárási pánik?

Figyelt kérdés

Ebben a hónapban lesz a 20. szülinapom, és az utóbbi pár hónapban, ahogy közeledik a dátum, teljesen úgy viselkedek, mintha kapuzárási pánikom lenne. Mindig is vártam a szülinapomat, kivéve idén. Most beparáztam tőle.

Egyszer úgy érzem, hogy már rég el kellett volna döntenem, hogy mihez szeretnék kezdeni magammal (karrier ügyben), mert már nincs sok időm rá. Máskor úgy érzem, hogy sikerült kitalálnom a céljaimat, csak a megvalósításukhoz nem lesz elég időm, mert mire sikerül, már öreg leszek. 2,5 éve dolgozok a jelenlegi munkahelyemen, ami semmi extra (diákként kezdtem), de nagyon szeretem, mégis ott akartam hagyni. Semmi bajom nincs vele, tényleg szeretek itt dolgozni, csak beütött a "nem innen akarok nyugdíjba menni" érzés.

Az az álmom, hogy körbeutazzam a Földet, egy csomó helyre el szeretnék jutni, de ennél is úgy érzem, hogy nem kezdtem elég hamar (pedig 17 évesen utaztam először teljesen egyedül külföldre, előtte családdal).

Kapcsolatom se volt még soha, és minden egyes nappal, amit szingliként töltök, úgy érzem, hogy egyre közelebb kerülök a crazy cat lady szerephez, és ahhoz, hogy ha netán valami véletlen folytán megismernék egy fiút, azért utasítana el végül, mert soha nem volt senkim, és tuti nem vagyok normális.

Ami mondjuk valamilyen szinten igaz is, nem hiszem, hogy normális dolog, ha az embernek 20 évesen van kapuzárási pánikja. Ez lehetséges egyáltalán? Mit csináljak, hogy elmúljon?

Szerencsére egy dologban biztos vagyok, gyereket azt nem akarok. Sem most, sem később. Az egyetlen "tünet", ami nem illik rám.



2018. jún. 9. 23:52
 1/8 anonim ***** válasza:
Az. Nekem 21 éves kor körül jelent meg. Depisebb időszak, hosszú magány előhozta.
2018. jún. 10. 03:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:

Nincs neked semmi bajod...csupán egy igazán hozzád passzoló, nem csak a vaginád használó, hanem benned élő pasi kellene, akivel baromi jól érzed magad.(ő is imád)


na, ez a nehéz feladat..írd fel a bakancslistádra mint egyedüli kihívás...


Sok sikert!



méghogy kapuzárási pánik húsz évesen?...pffff...ekkora marhaságot egy értelmes nőtől..

2018. jún. 10. 08:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:

Nézd meg Jay Shatty alábbi videóját, pont errőr a paráról szól:

https://www.youtube.com/watch?v=6S9E0MVteEc

Kétszer annyi idősen, mint te, azt gondolom, a legrosszabb, amit tehet az ember, ha sürgeti magát, és nem élvezi a pillanatot. Mit jelent neked az, hogy „öreg” leszel, mire megvalósítod a céljaidat? Azt hiszed, egy 30 éves már öreg? Hát, lehet, hogy vannak, akik addigra kiégnek és fizikailag is leépülnek, de az általam ismertek még bőven fiatalok voltak akkor is, és (horribile dictu) 40 évesen is azok. :)


Arra meg, hogy biztos vagy benne, hogy nem akarsz gyereket, annyit tudok mondani, hogy vigyázz, nehogy „túlságon ne akard”, mert tapasztalatom szerint az élet fura dolgokat produkál, és egy dologhoz kétféle út vezet: vagy nagyon akarod, vagy nagyon nem akarod. Az utóbbi is nagyon tanulságos dolog. :)

2018. jún. 10. 11:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:

Ez inkább kapunyitási pánik.

Nyugi, nem vagy semmiről lemaradva, szépen sorban jönni fognak a lehetőségek mind a munkáddal, mind pedig a szerelmi életeddel kapcsolatban. "Csak" jól kell döntened.

2018. jún. 10. 12:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:

Én 2 hónapja lettem 20 éves ezelőtt még jól voltam de amikor már közel volt mint te nálam is be ütött, sokszor elég rosszul érzem magam, de vannak amikor jól is érzem magam mondjuk ez sajnos egyre ritkább, anno sok tervem volt de most azt sem tudom hogy mi legyek? mivel foglalkozzak? csak úgy vagyok néha, pedig el kéne valami olyan dolgot kezdeni amit szeretek.

Sok mindent nem tudok javasolni, azon gondolkoztam hogy ha utaznák egy kicsit hátha rá jönnék mit is akarok valójában.

Hasonlítunk valamibe én sem akarok soha senkinek gyereket csinálni.

Ha szeretnél beszélgetni, nyugodtan írj, hátha megoldjuk a problémákat :-)

2018. jún. 10. 21:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
Annyit még szeretnék írni hogy azért mert nem voltál fiúval, az miért lenne baj? attól még lehetsz normális, csak de elővigyázatos vagy.
2018. jún. 10. 21:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:

Ez nem kapuzárás, hanem a felnőtté válástól ijedtél meg.

Nyugi, és szedd össze magad. Van még bőven időd.

2018. jún. 10. 22:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim válasza:
Én 22 vagyok de ugyanígy erzek..
2018. júl. 1. 20:19
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!