Kezdőoldal » Egyéb kérdések » Önismereti kérdések » Csodabogár vagyok? Tényleg?...

Csodabogár vagyok? Tényleg? Na és?

Figyelt kérdés

Most nézem az itt előforduló kérdéseket és válaszokat, ami alapján szinte már-már csodabogárnak érzem magam:


1. nem tartom úgy, hogy a párom dolgai nem tartoznak rám, sőt, mivel nem érzem magam egy cselédnek, akinek kuss a neve és szépen bólogat, bizony elvárom, hogy megbeszéljen velem mindent, ahogyan fordítva ő meg is kapja ugyanezt


2. nem gondolom azt, hogy egy gyereknek, főleg egy felnőtt gyereknek otthon kuss a neve csak azért, mert még nem tudott vagy nem akart anyagi megfontolásból elköltözni. Meg aztán, miért is költözne el, ha még nem házas, az a jó, amíg együtt a család, de ha közben véletlenül nem dolgozik, mert mondjuk még 25 évesen is tanul, attól még nem gondolom, hogy meg kéne neki mondani, hogy kivel, mikor és meddig.


3. nem érzem szükségét a napi hatszori fürdésnek, valóban, még menstruáció idején sem, nem pazarlom a vizet


4. (párórás vita kapcsán) annak sem érzem szükségét, hogy minden csepp vér után napi 6-szor, 7-szer cseréljek betétet, mert ma azt tartják tisztának, és természetesen "igényesnek"


5. nem dobom ki a kenyeret, kiflit minden nap, ha megmaradt, és nem is veszek minden nap, és úgy egyáltalán nem dobom ki a pékárut, hanem ha más nincs, egy bokor alá leteszem a kóbor állatoknak. És meg tudom enni harmadnaposan is, legfeljebb megpirítom, vagy kőkeményen prézlinek használom.


6. nem költök súlyos tízezreket kajára havonta, mert tökéletesen megfelel az olcsó parizer is, illetve mindenből a legolcsóbb, és még élek, aki aggódna az egészségem miatt: emiatt még soha semmi bajom nem volt


7. teszek a márkákra magasról, jó a legolcsóbb kínai is, legfeljebb sokkal jobban vigyázok rá, de én ugyanígy vigyáznék a húszezres márkásra is


8. szeretem a suzukit, akárki akármit mond, motorikusan egy csoda, és a mai napig kocsi, amit a se.ggem alá tehetek és viszonylag olcsón fenntartok


9. napi szinten követem azt, hogy mi hol a legolcsóbb, ugyanígy a telefonálásban is, és nem itt kérdezgetem, hogy 50 ezer lett a telefonszámlám, most mit csináljak...


10. nem érzem kötelezőnek vagy "cikinek" elveszíteni a szüzességem akár 30 felett sem, mert nem alkuszom akármilyen alakokkal


11. ja, és a legfontosabb: még mindig nem én udvarlok a pasinak, és van annyi vér a pu.cámban, hogy ezt a képébe is vágjam annak, aki azt kérte, hogy én járjak utána hetente, mert messze lakunk egymástól...


Csodabogár vagyok? Az... De élvezem!


2010. jún. 20. 13:57
1 2 3 4
 1/39 anonim ***** válasza:
51%
Inkább csak szimplán igénytelen vagy! Nem kell pazarolni, de ez túlzás...
2010. jún. 20. 14:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/39 anonim válasza:
54%
lehet hogy egy kiadós szex rendbe tenné ezt a sok frusztrációt
2010. jún. 20. 14:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/39 anonim ***** válasza:
65%
Nem vagy csodabogár, egyszerűen csak fukar.
2010. jún. 20. 14:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/39 anonim ***** válasza:
94%

Sok mindenben nagyon is egyetértek Veled. Főleg hogy miért ne tudjak a párom dolgairól, együtt vagyunk, társak, nehogymár szarul kelljen éreznem magam ha tudok róla dolgokat. A másik amivel nagyon egyetértek hogy a szülők elvárják akármilyen korú gyereküktől a tiszteletet, de az úgy nem működik kedves szülők, ha ti ezt nem viszonozzátok... A gyereknek is a családja vagytok, van beleszólása, lehet véleménye, akárhány éves.

Aztán még az is, hogy az öregeket azért tisztelni kell mert milyen bölcsek.. Miért? Az öregség nem kiváltság, hanem egy állapot, egy életkor, amitől ők se kedvesebbek, se okosabbak nem lesznek. Tisztelni kell őket, de nem az öregség miatt, hanem azért hogyha tesznek valami tiszteletreméltót... És ezekért úgy néz

2010. jún. 20. 14:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/39 anonim ***** válasza:
46%
Hihetetlen, hogy így ki tudsz akadni egy ilyen oldal miatt :D Szánalmas vagy, nincs életed.. :D
2010. jún. 20. 14:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/39 anonim ***** válasza:
78%
nek rám mintha idióta lennék egy másik bolygóról. Bocsánat csak lemaradt a vége mert véletlenül nyomtam egy entert.
2010. jún. 20. 14:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/39 anonim ***** válasza:
84%
Semmi furcsa nincs benned, rengeteg ember él és gondolkodik úgy, ahogy te. Különbség közted és köztük, hogy te a gyakorin reklámozod magad, mert ennyire idegbeteg vagy, vagy mert ennyire nagyképű, vagy mindkettő, ezt nem tudom, de élvezzed tovább önmagad nyugodtan.
2010. jún. 20. 14:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/39 anonim válasza:
44%
Szerintem igazad van. :)
2010. jún. 20. 14:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/39 anonim ***** válasza:
69%

hát ezt nem csodabogárságnak hivnám hanem reális gondolkodásnak.

mert ha ez csodabogárság akkor véleményem megegyezik tehát én az vagyok??

amugy mindenben igazad van. (de sztem a csodabogár jelző nemegészen helyes kifejezés ebben az esetben :))

2010. jún. 20. 14:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/39 anonim ***** válasza:
56%
Én is arra gondoltam egyből, hogy ha valaki jól odaverne az otthonka alá, mindjárt jobb lenne.
2010. jún. 20. 14:05
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!