Pszichológusok! Csodabogár lennék?
Nem fényezni akarom magam, de kisgyerekként már felismertem és azóta is úgy élek, hogy:
-Ha valaki mérges, döhöng a környezetemben, akkor nem akarom mindenáron leállítani.
-Sosem szegezek senkinek elvárásokat.
Lobbanékony természet vagyok. Sokszor előfordul velem, hogy dührohamot kapok. Ekkor apám, tesóm, (anyám még élt) mindenki egyből nem megnyugtatni, hanem leszedálni akar, mondván, hogy őket idegesíti a mérgességem. Nem az oka, nem az, hogy velem mi van, hanem az ő nyugalmukat zavarja. Ilyenkor apám olyan ocsmányul rámförmed, hogy az alapidegességen túl még ingerültebb leszek. Érdekes, én soha nem szólok rá senkire, inkább megvárom, amíg lehiggad. (Ez spontán hamarabb megy, mint forszírozva)
A másik, meg az "aszittemek". Szülő(k) testvér indirekt módon "közölt" elvárásai. Azaz csak úgy általában megjegyezve, célozva, aztán ha nem találom ki magamtól, akkor jönnek a frusztrált szemrehányó "aszittem"-ek. (amikor elvárnak olyasmit, amit nem konkrétan kértek, csak indirekt)
Ezt én sosem csináltam, mert lealacsonyítónak tartom(mindkét félre nézve) és eszembe sem jutott sosem így viselkedni. Szükségtelennek tartottam.
Csodabogár lennék? Vagy kiskoromban bizonyos tekintetben felvilágosultabb lettem volna, mint sokkal idősebb felnőttek, akik nem ismerik fel bizonyos "manírok" felesleges mivoltát?
válasza:
válasza: válasza:Véleményem szerint nem vagy csodabogár, azonban én sem pszichológus.
Örülj, hogy te ezt így átlátod. A többség nem ismeri fel, vagy túlságosan elöntik olyankor az indulatok, érzelmek és emiatt nem látja be, hogy mennyire értelmetlen amit csinál.
Máskülönben a mi családunkban is ez a helyzet. Én alapvetően idegesebb típus vagyok. Néha direkt szólok előre, hogy aznap hagyják rám de hiába kérem... Az én apám is csak rám förmed, amitől még idegesebb és agresszívabb leszek mert fenyegetőnek érzem sőt még dühít is.
Ezek az elvárásokkal kapcsolatos szituációk nekem is kellemetlenséget okoznak olykor. Pl. szüleim sokszor veszekedésbe kezdenek velem este, hogy miért nem tettem meg napközben ezt vagy azt. Azért, mert nem kértek meg rá.
Nem értem, honnan kellene az ilyeneket kitalálnom. Ha megkérnek valamire szó nélkül elvégzem, de nem tudom miért kell még megalázni is.
Alapvetően úgy érzem sokkal logikusabban gondolkozom sok embernél. Emellett engem az dühít fel, ha rávilágítok valamire és érthetően elmagyarázom s még azután sem képesek belátni az emberek, hogy igazam van.
Pl. anyám hozza fel a csomagokat. Ordítva jön be, hogy alig tudott bejönni az ajtón mert nem segítettem. Minden egyes alkalommal elmondom, hogy ha felhívott volna előtte vagy értesített volna arról, hogy ő érkezik akkor kimentem volna. Nem értem honnan kellene tudnom, hogy ő mikor akar bejönni. S nem értem miért baj ha nem állok egész nap készenlétben az ajtó mellett.
Igazából nem is értem. Most is rossz érzés, hogy megint elkezdtem ezen gondolkodni de nem fér a fejembe...
(Bocs, ha valamit félreértettem 3 napja nem tudok aludni, kissé nehezen koncentrálok.)
Különben a válaszokat sem tudom hová tenni. Epilepszia, antiszociális személyiségzavar? Vicc.
Na végre egy normális válaszoló, aki érti a kérdésem lényegét. Amit írsz a csomagokkal vagy az el nem végzett munkákkal kapcsolatban az igaz. Én is utálom az indirekt kéréseket és azt, hogy gondolatolvasónak kéne lennem.
Volt már, mikor azt mondtam, hogy a szája az embernek nem csak arra való, hogy legyen hol betolni a ételt, hanem lehet szólni, kérni is.
Neked is ajánlom a Mérgező szülők című könyvet.
válasza:09:51 vagyok
Köszönöm, de lehet jobban teszem, ha kihagyom. Nem akarok már elmélyülni a témában, sok évet töltöttem azzal, hogy szüleimmel való viszonyomon javítsak. Inkább szüleimnek kellene felnyitni a szemét, de ők ragaszkodnak hozzá, hogy mindent tökéletesen csinálnak így ez esélytelen.
Másrészt arra jöttem rá, hogy felesleges már ezzel foglalkozni. Megváltozni eddig sem tudtam őket. Azt pedig így is látom, hogy mi a probléma.
Inkább a saját életemre koncentrálok.
válasza:Szia
Igazad van. Én azért olvastam csak el (3 este alatt), mert abban tud többet nyújtani, mint valami szokvány, hogy arra tanít meg, hogy a szüleinkkel folytatott kommunikáció során hogyan őrizzük meg a saját szuverenitásunkat. Hogyan társalogjunk úgy, hogy kikezdhetetlenek legyünk stb.
De nem vagyok hittérítő, nem azért írtam.
Amit Te magad is megtehetsz, az az, hogyha úgy érzed, hogy a szülők érzelmi manipulációba kezdenek, akkor nem kapitulálsz, hanem egyszerűen tudomásul veszed, hogy más a véleményük, erről tájékoztatod is őket, de nem hajlasz meg.
válasza:Értem. Nekem ezek a dolgok azt hiszem mennek.
Viszont mivel már belefáradtam, egy ideje azon az állásponton vagyok, hogy nem veszek tudomást róluk - ha nem muszáj. Nem megyek már bele a vitákba sem annyira, mert észérvekkel nem lehet rájuk hatni. Ha pedig az érzéseimről beszélek, hogy pl. nekem ez rosszul esik vagy nem szeretném, hogy így bánjunk egymással ilyesmi akkor a képembe nevetnek.
Őszintén szólva úgy gondolom nem vagyunk egy szinten intelligencia tekintetében. Inkább azt helyezem előtérbe, hogy a saját életemmel törődjek és lassan el tudjak költözni. Tiniként még rendben volt mert ráértem, de most már túl sok energiát elvesz belőlem ha velük vagyok elfoglalva. Felesleges.
Esetemben az az egyedüli megoldás, hogy kikerülök ebből a közegből és saját életem lesz. Nálunk nem válnak be ezek a trükkök vagy megoldások, mindent próbáltam anno. Teljes mértékben ignorálják vagy el sem jut az agyukig.
Ilyenkor szerintem egy pont után az az okos dolog, ha az ember belátja, hogy itt kell feladni a dolgot s más irányba menni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!