Rávennéd magad?

Most persze azt mondja az ember, hogy ki van zárva.

De ilyen helyzetben ki tudja, mit hozna ki a helyzet az emberből... Ha meg is hoznék egy ilyen döntést, nem az lenne a személyiségem, aki ma vagyok.

De a kanapéból persze könnyű...

Ilyen helyzet, ki tudja mit hoz ki az emberből... ugyan már. Aki vadállatias szintre süllyed egy nehéz helyzetben és nem marad semmi önkontrollja, az le van maradva a fejlődésben.

Én pl. pontosan meg tudom mondani magamról, hogy nem, nem enném meg a kutyámat, még akkor sem, ha már elpusztult volna (mondjuk a "balesetben). De még az aranyhalamat sem valószínű, hogy megenném.

Sőt, emberi vagy bármilyen más tetemből SEM ennék. Még ha le tudnék is fejteni 1-2 adag húst anélkül, hogy halálra okádom magam közben, és meg tudnám sütni és meg bírnám enni és még mindig nem okádnám magam halálra tőle, akkor sem tartana ki túl sokáig.

És ugye nem mindenki egy -20 fokos hegytetőn marad magára, mint ahogy ez egyszer történt egy filmben, így tartósítani sem lehetne a húst, ergo az égadtavilágon semmit nem érnék azzal, ha EGYSZER ennék belőle valamennyit.

Kivéve persze, ha már bomlásnak indult (márpedig a halál beállta után ez azonnal elkezdődik), és benyalok vele valami jó kis fertőzést, amibe belepusztulok pár napon belül, kínok között.

Azért annyira legyen már kreatív az ember, hogy pl. egy szigeten elkezd először ehető gyümölcsöt, gyökereket, madarakat, halat keresni, és nem a kutyájának ugrik neki barbár módon...

Első dolgom lenne tartós és biztonságos módszert találni az élelemszerzésre, és szerintem értelmes ember ezt teszi, nem a háziállatát zabálja fel.

Plusz alapból gyökérség a kérdés, mégis hogy mentenéd meg a családod pl. azzal, ha öten betoljátok a 4 kilós bichon havanese kutyát? 10 perccel tovább élnek vagy mi lenne ebben a megmentés?