Kezdőoldal » Elektronikus eszközök » Mobiltelefonok » A Samsung most maradt le az...

A Samsung most maradt le az Appletől?

Figyelt kérdés

[link]


A Samsung elég sokáig olyan volt, sőt bizonyos dolgokban jobb mint Apple.

Jobb volt az ár-érték arány,aztán rugalmasabbak voltak a készülékek.


Az Iphone készülékek sokáig nem voltak vízállóak, amennyibe kerülnek, alap lenne a vízállóság.Aztán, túl kicsik voltak a kijelzők,nem lehetett bővíteni a memóriát...stb



A Samsung egészen eddig ott volt, ahol az Apple.Fej-Fej mellett.

De, most az Iphone X kapcsán lemaradtak.


A probléma,hogy az S8 semmiféle új innovációt nem tartalmaz.Nincs nagy ugrás az S7-hez képest, csak szebb, jobb a kijelző,jobb a hardver ,ennyi.

A Samsungnál ígérték már az S8-nál, hogy új innovációt vezetnek be az ujjlenyomat olvasásnál, pontosabban a kijelzőbe épített ujjlenyomat olvasót, de nem lett belőle semmit, sőt az S8-nál gagyi módon a készülék hátuljára tették a leolvasót, ebben pedig semmi új, semmi innovatív nincs.

Pedig, azzal versenybe szállhatott volna az Iphone-val.



De, ismerve őket,most megszeppentek és elkezdenek fejleszteni.



2017. nov. 12. 18:32
 1/10 anonim ***** válasza:
41%

Hát... ár-érték arányban nem látom, hogy bármiben is lemaradtak volna. :D

Az Apple "innovációi" meg szépek és jók, csak épp nagy részük a kutyának se kell.

Én sokkal prózaibb dolgot látok az eladási adatok mögött. Az Apple jellegzetesen az a vállalat, aminek rengeteg a fanatikus rajongója, és ebből adódóan az eladási adataik is kampányszerű váltakozást mutatnak. Megjelenik egy új modell, rendszerint óriási nagy felhajtással, és már hetekkel a megjelenés előtt gyakorlatilag elfogy a készlet, annyi az előrendelés.

Aztán meg miután lecsengett a rajongói láz, csúnyán visszaesnek a mutatók.

Más gyártók esetén nem tapasztalható ekkora felhajtás egy-egy új modell kapcsán, jóval kevesebben cserélik le a régi telójukat csak azért, mert épp egy új modell jött ki.

Ami pedig a tapasztalataimat illeti, csak a közelebbi ismerőseim közül hárman is most vettek/akarnak venni Samsungot, míg ugyanez a szám az iPhone esetében 1. Persze, tudom, nem repreneztatív felmérés, de messze nem tűnik úgy, mint ha egy döglődő cégről beszélnénk.

2017. nov. 12. 18:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:

Mégis mi volt az innováció az iPhone X-ben az AR kivételével?

Amúgy Samunak sincs jó ár.érték aránya.

2017. nov. 12. 18:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 Bihar Valatonon ***** válasza:
Szép meg jó az Iphone X, de ha neked abban valami hatalmas újdonság van főleg, hogy teli van hibákkal amikről egyre több dolog terjeng a neten, és Samsung alkatrészek vannak benne....majd talán a következő szériára, vagy ha végre kijön egy X Plus akkor talán igaz lesz amit leírsz...:D
2017. nov. 12. 18:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 Bihar Valatonon ***** válasza:
46%
Teszem hozzá akkor lett volna nagy innováció haaz Apple megcsinálja a kijelzős ujjlenyomatolvasót, de ők sem tudták, és a Samsungtól vártak rá megoldást...ehelyett van a koránt sem problémamentes Face ID:D
2017. nov. 12. 18:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:

Én se nagyon tudnék mondani nagy innovációkat...

Nem fog a Samsung lemaradni, tuti kitalálnak valamit.

Amúgy mostmár a keret nélküli telefonoké a jövő? Nekem nagyon nem tetszik.

2017. nov. 12. 19:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
Kit érdekel? A Samsung többet keres az iPhone X-en, mint az Apple.
2017. nov. 12. 20:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 Alex Fly ***** válasza:

Nem maradt le tőle. Az, hogy az Apple hatalmas újdonságként adja el ha egy, az Android világban évek óta működő feature-t sikerül implementálnia a legújabb iPhone-ba miközben a Samsung a gépház alatt egyáltalán nem látványos, ám annál fontosabb fejlesztéseket végez anélkül, hogy ezt agyonreklámozná még nem jelenti azt, hogy lemaradt volna a cupertinoiaktól.

Azért ne feledkezzünk meg a Bixbyről, a Dexről és a többi olyan újdonságról, melyek jelentőségét ma még nem tudjuk felmérni.

Eze valahogyavalahogyan a jövőre nézve fontosabbnak tűnnek, mint a notch vagy a faceid...

2017. nov. 12. 21:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:

Miről maradt le a samsung az appletől?

Tegyél már egy note 8-at, egy X mellé.

Az x kész röhej ahoz képest.

2017. nov. 13. 06:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 Bihar Valatonon ***** válasza:
A hozzászólások értékelését nézve járt itt pár háttérben almát szexuáló egyed :DDDD
2017. nov. 13. 06:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
#9 Igen :/
2017. nov. 13. 21:04
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!