Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Pocsék barát voltam? Miért...

Pocsék barát voltam? Miért kezdett el hiányozni? (hosszú kifejtés, ezért kérem, akit nem érdekel, ne kattintson) 19/l

Figyelt kérdés

Általánosban lett a legjobb barátnőm, három évig jártunk egy osztályba, aztán elballagtunk. Az új iskola ellenére is ugyanúgy folytattuk a chatelést (találkozni nem nagyon tudtunk sulin kívül, csak néha a hozzá közeli Alléban, mert az anyja nem szerette, ha bárkivel nagyon megy). Mindenről beszéltünk, nyitott könyv voltunk egymásnak, konkrétan az intim kérdések és dolgok sem voltak tabu témák. Én voltam az első, akinek elmondta, hogy leszbikus, én meg olyan könnyedén fogadtam, hogy egyszerre örült és döbbent, pedig tudja, nincs semmi bajom a leszbikusokkal. Simán kijelentettem, hogy a lelki társam, annyira hasonlóan láttuk a világot és olyan jókat tudtunk beszélgetni. Nagyon szerettem, és mivel igazi barátnőm soha nem volt, és tényleg nagyon egy hullámhosszon voltunk, és úgy alapvetően a barát szó jelentése, nagyon értékeltem.


Aztán jöttek a gondok. Éreztem, hogy gond van, amit nem akar beismerni, hogy nyomasztja valami, én meg tudtam, semmit nem érek azzal, ha erőltetem. Fokozatosan lett rosszabb, ezt egyszerű chatelésből is éreztem.


Depressziós lett. Apja és nagyapja meghalt, megbukott év végén (9. oszt).


A probléma az volt, hogy eltűnt. Egyik este még chateltem vele, ahogy szoktam, következő naptól már semmi. Se telefon, se email, se wattpad, se sms, se élőben... sehogy nem lehetett elérni. Egy évig teljesen eltűnt, én is roncs lettem, hogy mi van vele, mi történt. Aztán írt, én meg egyszerre örültem és akartam képen törölni. Egy év alatt rajtam kívül mindenki törölte az életéből, feladta őt, hiszen mindenkit ignorált, senkivel nem beszélt, a házból sem lépett ki, kilencedik megint úgy tűnt, nem lesz meg. Aztán rövidesen eltűnt, már másodjára. Kb leígérte a csillagokat az égről, hogy nagyon sajnálja, szeret engem, és tényleg csak én tartottam ki mellette (naponta írtam rá hosszú ideig, hátha válaszol), és

egyéb ígéret... Aztán nem tudom mennyi idő után megint előkerült, harmadjára. Megint jött a hosszú levéllel, amelyben leírta, mennyire sajnálja, ne haragudjak rá, de ha igen, megérti, és többet nem fordul elő, vagy ha mégis, akkor szól, hogy időre van szüksége, és próbálkozik, és már jobban van, következő évben kezdi majd a 9. osztályt, másik iskolában, stb. Ismét tárt karokkal fogadtam, de már kellőképpen megcsinálta magának, hogy ne érezzek biztosnak. Kb egy hónapig tartott. Utána megelégeltem, hogy se sms, se telefon, se face, semmire nem reagált két hétig. Elegem lett, hogy történt valami vagy csak megint nem tartotta a szavát. Két évig, ahogy barátnak kell, amennyire tudtam, próbáltam lelki támasz lenni, akkor is, amikor ő nem látta, mert kb egy évig a face-be se jelentkezett be.


Amikor két hétig semmi hír nem volt róla, megelégeltem és facen tiltottam, telefonon tiltólistára raktam. Töröltem, ahogy az életemből is, mert nem bírtam tovább, hogy elméletileg a legjobb és egyetlen barátnője vagyok, de ahányszor ígért, annyiszor nem tartotta be, és nem akarta, akarta, hogy mellette álljak a nehéz időszakban.


Ez szintén olyan egy éve lehetett már. Az agyam azt mondja, jó döntés volt, mert segítséget nem fogadott el, velem meg kvázi játszott, amikor megígérte, nem tűnik el, aztán mégis, én meg csak nézzek ki a fejemből. Utóbbi időben megint elkezdett hiányozni, vagy legalábbis szeretném tudni, mi lett vele.


Amióta ő nincs, más baráti kapcsolatot se tudok teremteni. A barátság nagy kincs, felelősséggel jár, hogy számíthat rám, mindig ott leszek neki, főleg a bajban. Egyik osztálytársnőmmel évek óta amolyan barátfélék vagyunk, ő annak tekint, de nekem nem megy, egy másik lányt pedig azért ráztam le, mert túl jól haladt az ismerkedésünk és nem mertem belevágni abba, hogy megint szívvel-lélekkel fektessek energiát bele, aztán a végén megint az lenne, hogy el vagyok dobva, ahogy anyám is tette régen, és minden "kisbarátnő", akik nem voltak igazán a barátaim.


2020. okt. 23. 19:45
 1/2 anonim ***** válasza:
100%

Nem voltál pocsék barát. Ne legyen bűntudatot te mindent megtetél amit lehet.


Persze, hogy hiányzik mert a jó barátok voltatok és amikor véget ért te nem kezdtél újra barátkozni másokkal ezért hiányzik az utolsó barátságod ami még működött.


Szerintem ne lökd el magadtól aki barátkozik veled mert minden embernek szüksége van barátokra. Lehet hogy megint sérülsz de ezt a kockázatokat vállalni kell.


Most nehéz lesz de muszáj vagy meghoznia ezt a lépést mert így később boldog és mentálisan egészséges életed lesz. Inkább most tedd meg ezt a lépést amíg fiatal vagy mert évek múlva nehezebb lesz barátságot kötni.

2020. okt. 23. 20:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
74%
Igen, te zsigerből, gyerekesen és sértődöttségből cselekedtél, holott erre semmi szükség nem volt. Ez a lány bajban van, pont elég neki az is, hogy leszbikus, plusz még meghalt két egészen közeli hozzátartozója, nem sikerült teljesítenie egy tanévet, nyilván depressziós volt, az is lehet, hogy bipoláris, mert ők hullámzanak így, egyszer fenn, egyszer lenn. Te csak a saját szükségleteidből indultál ki, pedig neki nagyobb szüksége lett volna egy olyan barátra, aki őt úgy fogadja el, ahogy van, jelen esetben a kiszámíthatatlanságával együtt. Akit szeretünk, attól nem várunk többet, mint amennyit ő adni tud nekünk az adott élethelyzetében. Nem kellett volna a fürdővízzel együtt a gyereket is kiönteni. Keresd meg, hiszen szereted, sokat jelentett neked, azért hiányzik. Nincs rá garancia, hogy happy end lesz, lehet, hogy soha többet nem lehet már úgy folytatni, ahogy volt. De akkor is az egy lezárás lenne, nem pedig egy levegőben félbevágott és úgy maradt kapcsolat.
2020. okt. 23. 20:17
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!