Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Illetlenség erre rákérdezni?...

Illetlenség erre rákérdezni? (Sztori a leírásban)

Figyelt kérdés

Adott három lakótárs. Sajnos ketten lebetegedtek, így nem tudnak elmenni otthonról bevásárolni. Az egészséges lakótárs fogja magát és elmegy vásárolni, előtte ezt közli is az egyikükkel, arra viszont nem kérdez rá lenne-e szüksége/szükségük bármire is. Mikor visszajön bejelenti, hogy vásárolt mindkettőjüknek pár dolgot (ételt). De mást nem fűz hozzá. A másik kettő megköszöni.

Később az egyikük rákérdez, mert úgy érzi tisztázni szeretné, hogy az előzőleg vett dolgok ajándékba lettek-e véve, tekintve, hogy nem lettek kérve. Azt is tudni kell, hogy egyik beteg lakótárs előző napon kapott egy nagy adag étel ellátmányt a szüleitől, amiről tudott a vásárlós lakótárs. Tehát nem volt szükség több ételre a közeljövőben. A feltett kérdésre egy kissé döbbent és sértődött reakció lett a válasz, miszerint ő alapból úgy vásárolt, hogy mi majd azt kifizetjük. Ezt követően volt egy kis magyarázkodás is a részéről miszerint ő olyan dolgokat vett, amire majd úgy is szükségünk lesz, amiket ahogy látott, fogyasztani szoktunk.

Elnézést, hogy így írtam meg a sztorit, remélem azért érthető. Nyilván én vagyok, aki rákérdezett és most nem tudom hova tegyem ezt a dolgot.

Én voltam bunkó, hogy ezt megkérdeztem? Illetlenség ilyesmire rákérdezni? Tényleg az lett volna az alap, hogy kérdés nélkül kifizetem a nem kért dolgokat?

Az is benne van a dologban, hogy nekem jelenleg nem túl jó az anyagi helyzetem, a vásárlós lakótársamé jobb. Lehet alapnak vette, hogy megfontolás nélkül vásárol és ezért alapnak vette, hogy nekem is belefér. De közben ez sem teljesen érthető a számomra, mert pontosan tudja, hogy nincs sok pénzem jelenleg..

Szarul kell éreznem magam vagy mi van most?

Köszi, ha leírjátok a véleményetek!



2022. febr. 12. 21:28
 1/6 A kérdező kommentje:
Még annyit fűznék, hozzá, hogy nem egy nagy összegrőo van szó, azonban engem ez is megvisel anyagi értelemben.
2022. febr. 12. 21:31
 2/6 anonim ***** válasza:
92%

AZ egyetlen értelmes megoldás, hogy megbeszéled a lakótárssal, hogy neked problémás lehet egy váratlan, nem betervezett kiadás, ezért neked csak akkor hozzon valamit, ha erre megkéred, mert másként nem tudod kifizetni.

A beszélgetés lehet valamennyire kínos, de EGY kínos beszélgetés jobb, mint csupa jóindulatból megvett akármiket kifizetni a másiknak.

2022. febr. 12. 21:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
100%
Oriasi bunkosag mas kontojara nagyvonaluskodni, raadasul megkerdezni semmibol nem allt volna. Az is mas, ha pl rizst kersz, es valami draga basmati rizzsel jon haza, mondjuk felreertes. De ez baromira nincs rendben. A ciki meg az is, hogy egymasnak segithetnetek, de vele nemigen menne.
2022. febr. 12. 21:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
0%
Felesleges ennyit problémázni ezen, amit tudtok tenni, hogy mostantól minden ilyet mellőztök, mindenki szigorúan magának vásárol.
2022. febr. 12. 22:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 A kérdező kommentje:

Én nem "problémáznék" ezen, ha nem lettem volna én beállítva bunkónak, hogy erre rákérdezek. A baj, hogy sokszor nehezen védem meg magam, ha egy velem úgymond vehemensebb figura áll szemben. Még egy ilyen szituációban is sajnos elbizonytalanodtam, ezért szükségem volt objektív véleményre, hogy kicsit kitisztuljon a kép.

Természetesen megbeszélem vele, hogy legközelebb ne legyen ilyen szituáció.

De a kérésre vásárlással senkinek nem volt eddig problémája, meg nyilván hasznos is olyan esetekre, amikor megbetegszünk.

2022. febr. 12. 22:42
 6/6 anonim ***** válasza:
57%
ezért kell a legelső lakógyűlésen tisztázni, hogy mi közös, mi saját, min ki osztozik és min nem. négyen élünk együtt, ebből kettő kávézik, három iszik alkoholt, kettő vegetariánus, kettő nem szereti a fehér kenyeret, egy nem eszik rizst, és egy gluténallergiás. mégsincs fennakadás abból, hogy kié melyik étel, ki min osztozik kivel és ki fizet mit. random baromságokat meg otthon a saját anyámnak se vásárolok kérdezés nélkül, ez nem tudom honnan jött a srácnak.
2022. febr. 13. 00:39
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!