Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Ebben az esetben mennyire...

Ebben az esetben mennyire gáz, ha messengeren ráírok valakire, barátkozás céljából?

Figyelt kérdés

GYES-en lévő anyuka vagyok. A kislányommal gyakran járunk a helyi játszóterekre. Játszóterezések alkalmával gyakran elegyedünk szóba más anyukákkal, valakikkel ez már barátsággá is komolyodott, van akivel csak váltunk pár szót, ha találkozunk.

Az elmúlt hónapban kétszer is a játszótéren járt egy angol anyuka a kislányával. A lányaink egymással játszottak a homokozóban, ezért köztünk is beindult a beszélgetés, persze angolul, a másik anyuka csak kicsit beszélt magyarul. Nagyon szimpatikus volt, kb. fél órát beszélgettünk, mindenféléről. A férje magyar, itt laknak a lakótelepünkön.

Aztán elköszöntünk, hazamentünk, de sokáig bennem volt az érzés, hogy milyen jó volt végre újra angolul beszélgetni, ugyanis szülés óta szinte egyáltalán nem használtam a nyelvet, pedig a munkám során szükség van rá. Elég magas szinten beszélem az angolt, de azért így, hogy 2 év után először meg kellett szólalnom, és egy anyanyelvi beszélővel beszélgetnem, azért éreztem a kihagyást.

Az anyukával kb két hét múlva találkoztam megint a játszótéren. Köszönt, odajött, emlékezett a gyerekem nevére, ismét beszélgetni kezdtünk. Nekem nagyon szimpi ő, látszólag én is neki. Be is mutatkoztunk egymásnak, aztán megint ment mindenki haza.

Azóta nem láttam őt, de bennem van, hogy milyen jó lenne velük rendszeresen találkozni, és beszélgetni angolul. Természetesen nem kihasználni akarom őt, és nem nyelvórákat kérnék tőle, csak hogy néha, mondjuk úgy heti 1x játszóterezzünk együtt és közben angolul csevegjünk, csak úgy mindenféléről, a gyerekekről, akármiről, ahogy ezt amúgy is tennénk a játszótéren.

Persze valószínűleg még összefutunk, de fogalmam sincs, mikor lenne legközelebb ilyen véletlenül, mert eddig összesen kétszer találkoztunk, nem tudom, mikor terveznek legközelebb erre a játszótérre jönni.


Mivel legutóbb bemutatkozott, rá tudtam keresni Facebookon és meg is találtam őt. Arra gondoltam, mi lenne, ha ráírnék, hogy szimpi és jó lenne néha együtt játszóterezni, mit szólna hozzá? Ez nagyon gáz 2 játszótéri beszélgetés után? Vagy esetleg félreértené a helyzetet? Tényleg nem akarom, hogy azt higyje, csak eszköznek használnám őt a nyelvgyakorláshoz.


Sajnos nehezen barátkozom, sokszor nem érzem azt, mi fér bele az ismerkedésnél, és mi az, ami már ciki. A többi anyuka, akivel már baráti viszonyban vagyok a játszótérről, mind régóta odajár és ők kezdeményezték a megbeszélt találkozókat, programokat, így alakult ki a barátság. Én kezdeményezésben nagyon rossz vagyok (félek a visszautasítástól), ezért sem tudom nagyon eldönteni, hogy ha így ráírok egy kvázi idegenre Facebookon, az normális vagy esetleg már túl tolakodó?


Ti mit tennétek a helyemben?



2022. júl. 4. 00:06
 1/2 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem írj rá nyugodtan, de nem kell említeni, hogy a nyelvgyakorlás is jól jönne.
2022. júl. 4. 14:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
Írj neki, hogy szeretsz vele beszélgetni. Szervezzetek szándékosan találkozókat és profitálj belőle.
2022. júl. 5. 11:25
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!