Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Ha úgy érzem, hogy alig...

Ha úgy érzem, hogy alig maradt valakim csak a szüleim maradtak körülbelül és ők tényleg nagyon szeretnek, de nem igazán vannak barátaim, talán 1-2 és a mostani barátnőmmel sem úgy alakulnak a dolgok akkor mit tehetnék?

Figyelt kérdés
20 éves Egyetemista vagyok a műszakin tanulok, de fogalmam sincs a világ működéséről, nincsenek olyan szintű alapjaim, mert nagyon sokáig bezárkóztam az előző kapcsolatomba, mivel benne kerestem a mentsvárat majd 5 évig voltunk együtt, utána sokat jártam bulizni az egyik haverommal és végül sikerült találnom egy lányt akivel össze is jöttem 2 hónappal a szakítás után, viszont a legtöbb dolog az életemben teljesen zűrzavaros, nem igazán tudok nyitni az emberek felé mert korábban sokat szekáltak és így nem is szívesen fejeztem ki a véleményem, ha egyáltalán volt, elég depressziós lettem az utóbbi időben, pedig van több dolog ami érdekelne legalább felszínesen is, viszont nincs hozzá senkim, akivel ezeket a programokat tudnám csinálni. A legtöbb esetben már semmi nem érdekel és nem is boldogít ezt az Egyetemet sem szeretem annyira mert nem sikerült igazán beilleszkednem és nem is látok sok reményt arra, hogy befogok tudni úgy amilyen általánosságban vagyok a legtöbb ismerősöm nem keres és nem is nagyon vonnak bele programokba, nincs egy igazi társaságom, napi szinten főként csak a barátnőmmel beszélek, de neki több elfoglaltsága is van mint nekem amit meg is értek, viszont így ennek a tükrében nem igazán látok sok reményt a továbbiakban, voltak elképzeléseim, de nem tudom, hogy azok beválnának-e és sikerülne-e jobban beilleszkednem valahova, mert már megszoktam ezt a nem teszek hozzá sok dolgot, azért sem mert sokszor nem tudok emellett mostanában nem jut eszembe úgy semmi, a másik meg az hogy legalább addig sem piszkálnak. Eléggé kilátástalan így a helyzetem tehát az lenne a kérdésem, hogy mit tehetnék? Mostanában sokat gondolkoztam azon, hogy így lehet nincs olyan sok értelme ennek az egésznek és hagyni kéne, nyilván jönni fognak a kommentek,hogy ne rinyáljak stb, de az értelmesen válaszolóknak előre is köszönöm.

2023. ápr. 26. 13:15
 1/2 anonim ***** válasza:
100%
Én ugyan lány vagyok, de örülnék olyan embereknek akikkel lehet programot szervezni néha, írj ha gondolod.
2023. ápr. 26. 14:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
Azokon a programokon amikre el akarnál menni, nincs lehetőség emberekkel ismerkedni?
2023. ápr. 26. 15:55
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!