Mennyire kínos megköszönni a régi edzőmnek, hogy életreszóló értékrendet adott nekem?

14 éves hülyegyerek voltam, rossz társaságban. Anyám egyedül nevelt, megkérte a konditermes ismerősét, hogy vigyen le a terembe, hátha ember lesz belőlem. Ő akkor egy 40 körüli nagyon komoly ember volt, kigyúrt test, férfias kiállás, jó autó, jó csajok, mindenki tisztelte. Soha nem volt nagyképű, pedig lett volna mire! A teremben mindenkinek bemutatott, minden gép használatára megtanított, beszélgetett velem. Baráti társaságra leltem, többen voltak idősebbek is, hozzájuk később is fordulhattam segítségért. Örök kapcsolatokat találtam! A sport adott egy értékrendet. Az “edzőm” soha nem volt részeg, nem drogozott, nem cigizett, mégis a legmenőbb ember volt a környéken, így én is abbahagytam a piálást; dohányzást és a füvezni kezdő haveroknak is hátat fordítottam. Olyan akartam lenni, mint az edzőm! Az évek alatt megemberesedtem és bár nem lettem testépítő versenyző fizikum és sportkocsim se lett soha, de soha nem kerültem bajba, lett egy kiállásom, tisztességes, kedves, csinos barátnőim lettek, jelenleg családos ember vagyok tisztes állással. A régi telepi haverok majd mind balhékba kerültek, stb. Engem ez az ember húzott ki a bajból, neki köszönhetek mindent kb! Hogy ember lettem! És az Anyámnak. Neki már megköszöntem, de gondolkodom rajta, hogy felkeresem a fickót, hogy megköszönjek neki is mindent amit tett értem. Kb 20 éve nem láttam mert külföldön éltem sokáig, de most hazaköltözve megkeresném. Ha nem is emlékszik rám, nekem sokat jelentett amit tett értem! Nem egy érzelgős fajta, én sem, de nemrég megtudtam, hogy az akkori bandás legjobb barátom 10 éve meghalt drog miatt! Nekem ezt senki se mondta el. Ki tudja velem mi lett volna olyan közegben? Úgy érzem el kéne ezt mondani neki, főleg, hogy megtudtam, halálos betegsége van sajnos!

Mit gondoltok? Tudom, hogy egy filmbe illene kb az egész olyan nyálas de úgy érzem beszélnem kell vele erről! A mai világban a gyerekeimnek is azt adom át amit tőle kaptam!