Minden ember előbb utóbb, csak úgy eltűnik az életedből?

30 körül, es fölött mar nem a haverok, a baratok az elsödleges szempont, hanem a csaladalapitas. ( ez nincs köbe vesve, de a körülöttem levök nagy %-nal elöfordul)

Szivesebben vagy kettesben a paroddal, es szerveztek közös programokat, vesztek reszt csaladi esemenyeken. Aztan ha van baba is, mar nyilvanvaloan az az elsö, hogy vele legyel.

Nalam is többen eltüntek, hasonlo "indokokkal", de en ezt valahol megertem.

A legjobb baratnömmel is kevesebbet tudok talalkozni, ettöl függetlenül joban vagyunk, tartjuk a kapcsolatot, de tiszteletben tartjunk, hogy mindketten dolgozunk, intezzük a haztartast, es van sok teendönk.

Sokan jönnek-mennek, ez teljesen rendben van. Azok az emberek akikkel csak bizonyos kényszerhelyzet miatt voltunk egy légtérben (iskola, munkahely stb) és nem volt mögötte komolyabb barátság, el fognak kopni amint megszűnik az adott kényszerhelyzet. A másik oka az, hogy az emberek folyamatosan változnak és néha nagyon ellentétes irányban teszik, csupa nosztalgiából meg egy kapcsolatot se érdemes fenntartani.

Megint más amikor az ember képtelen kezelni, hogy a 30hoz közel már nem számíthat olyan kapcsolati dinamikára, mint 20 évesen. Már nem realisztikus hetente vagy annál is többször összefutni, minden nap beszélni, folyamatos kapcsolatban lenni. Sokan a kapcsolat végének tekintik azt, hogy kevesebb idő marad barátokra és inkább lezárják ahelyett, hogy a megváltozott helyzetből hoznák ki a legtöbbet (pl. ritkább de olyankor hosszabb és tartalmasabb beszélgetésekkel, ritkáb de akkor minőségi programokkal).

A környezetemben viszontennek ellenére rengeteg a több évtizedes barátság, baráti kör. Az én baráti körömben is van távolság, család, minden egyéb és mégis számíthatunk egymásra. De ezek a beszélgetések, találkozások már nem úgy működnek, mint 10-15-20 éve. Ezt elfogadtuk és amit lehet kihozunk a helyzetből, évi több látogatással, csapatos éves nyaralással, havi szintű, de olyankor több órás videós beszélgetésekkel. Ugyanúgy számíthatok rájuk, mint amikor még minden nap találkoztunk.

A párommal 8 éve vagyunk együtt és változatlanul imádjuk egymást, DE ő az egyetlen ilyen ember. Mindenki másnál én is azt tapasztalom amit írsz. A legtöbben szimplán eltűntek, nem válaszolnak, meg van 1-2 (ex?)haver, akik mindig ígérgetnek hogy jövő hétvégén most már tényleg összefutunk, aztán valahogy jobb esetben lemondják, rossz esetben csak szó nélkül eltűnnek.

29 vagyok, meg a (volt?) haveri köröm is kb ennyi.

El bizony, ez a szomorú valóság.

Mikor tizenévesen azt mondod örök barátság, az a legviccesebb.

A legjobb barátok is eltűntek, átvernek.

Én nem tartom/nem igazán tartom a kapcsolatot szinte senkivel sem, de van pár ember, aki kivétel. Ebből 2, ha nem keresem csak pl.: névnapkor, akkor eltűnne végleg, egy másik szerencsére kitartó, és keres is engem néha.

A magyar homogén egyed: elvan a kis társaságával, de ha távolodás történik (pl.: más suli, munkahely, stb. miatt), akkor lelécel, mert így érzi jól magát. Meg csak valami érdek miatt keresi a másikat.

Ez egy egyedi magyar mentalitás.

Abszolút igaz.

Mivel voltam párkapcsolatban,több évig, akkor sem hanyagoltam el a barátomat sem, de még a keresztfiamra is volt bőven időm.Mert akartam,hogy legyen!

Unalmas is lett volna,ha csak a párommal vagyok állandóan.

De az élet megoldotta lassan.Párom elhagyott,ennek pár éve már.A barátom pedig becsajozott és annak a szoknyáján kell lennie állandóan,már nem is írunk egymásnak.Illetve én írtam még újévkor,névnapján.Ő viszont sem névnapomra, sem húsvétra semmit.Havonta egyszer odaböki: " hogy vagy?". Nem mintha kíváncsi lenne rá. Az 54 éves barátnője nyilván fontosabb...

Ez van, magam vagyok, mindenhová magamban megyek,de ez nem tart vissza attól,hogy amit szeretnék azt megnézzem, elmenjek.

Mert felnőttként nem lehet barátkozni,főleg a mai világban nem.

F 54

Ez egy teljesen normális jelenség. Változunk. Nem csak ők, hanem te is. Komolyan, legfeljebb nem veszed észre.

Párkapcsolatból lehet, hogy találsz életre szólót, barátságból csak úgy, ha ahogy előttem írták, elfogadod, hogy változik a dinamikája.

Én most 38 vagyok. Vannak régi barátnőim, a legrégebbi 26 éve van meg, de ez már nem az, mint régen. Pár havonta találkozunk, beszélgetünk, jól érezzük magunkat, de nem kérnék tőle semmit. És szép lassan ez lesz az összes mély barátsággal.

Szerintem abból érdemes kihozni a maximumot, ami van, és nem keseregni, mert az nem vezet sehova.