A közegemben miért vannak ilyen változások?

Szép estét mindenkinek. Mostanság kezdett el foglalkoztatni ez a téma, ugyanis a közvetlen barátaim közül több ember is változásnak indult. Ki jobb, ki rosszabb irányba. Most ha nem probléma részletesen szeretnék kitérni több dologra is érintőlegesen.

Én egy 21 éves punk srác vagyok. A barátaim mind ennek a közegnek a tagjai valamilyen szinten.

Alapvetően már maga a punk is mint egy káosz olyan szinten van az emberek által túlfogalmazva és átrágva már, hogy gyakran én jómagam is elgondolkodom már az egésznek az értelmén. Nyílván már nem a 80as és 90es évek vannak. Még csak gondolat sem voltam akkor. Ki lehet jelenteni nyugodtan, hogy egy kihalóban lévő szubkúltúráról van szó. Nyílván vagyunk páran akik külső megjelenésre is azok és vannak akikben csupán külsőségek nélkül van meg a zene szeretete.

Ugye még a hajnalok hajnalán valóban lehetett a rendszerrel összetűzni és rendesen lázadtak az akkori fiatalok mert tényleg rossz volt nekik akkor. A kultúrpolitika, meg a kilátástalanság és mind ez táptalaja volt a csövességnek meg a punknak. Tehát volt értelme lázadni tényleg, és látom már, hogy mivel másabb most mint akkor. Múltkor három cimborámmal kint voltam a belvárosban egy üveg pezsgő társaságában és arról beszéltünk, hogy valóban jelenség e még a lázadás vagy csupán a punk is egy egyszerű stílus lett és se több. Mert a mostani rendszer ellen én például semmit se teszek viszont mégis érzem, hogy nem jó ebben az országban és vannak igen komoly társadalmi és szociális, gazdasági problémák. Ilyenkor teljesen furán érzem magam mert egy olyan otthoni környezetből jövök ahol mindenem megvan. A házunk rendben, a szüleim nagyon jól keresnek, zavartalan minden itthon és tényleg mindenem megvan és támogatnak mind azok ellenére, hogy néha valóban kellemetlen helyzetbe hozom a szüleimet a stílusommal és nem tudnak elfogadni ilyennek amilyen vagyok. Vagy már beletörődtek, igazából fogalmam nincs.

Lényeg a lényeg, hogy nagyon nagy ellentmondásban van szerintem a punk. Van sok régi arc akit ismerek. Néhányan a második generációs punkok közül akik 25-28 éve voltak tarajosok és vannak akik a mai napig azok. Velük sokat beszélgettem rendszeresen és a mai napig is. Teljesen más vilagot ábrázolnak történeteikben. Nem titkolom, irigyelem őket az akkori fiatalságuk miatt. El sem tudom képzelni milyen lehetett akkor fiatalnak lenni.

Ez az életérzés bennem is megvan, és nekem valóban ezt jelenti ez a stílus. A nyitottság, közvetlenség, meg azért a különcködés, berúgás és a szórakozás meg, hogy kiállni magamért. Magamra meglehetősen nagyon is igényes vagyok, sőt tovább megyek egyenesen tisztaság mániás vagyok. Soha sem voltam koszos vagy mosdatlan, úgy soha sem züllöttem le. Télen amikor berúgva haza értem az volt az volt az első dolgom, hogy levetkőztem és akasztottam ki a terasztra a ruháimat mert dohány szagúak voltak és zavart volna ha beviszem a lakásba. Tehát én egy egész más világ vagyok már és ezt én is érzem. Néha van bennem egy érzés, hogy mind ezek miatt nem is vagyok hiteles. Mert úgy nem harcolok senki ellen. Csak néha itthon küzdök, hogy hát enyje megint miért áll a hajam. És ennyi. A legutóbbi szavazáson behúztam a márkira az ikszet és kb ennyit tettem. Itthon meg mindenki fideszes és hazudtam itthon, hogy kire szavaztam. A politikát gyűlölöm. A politikusokat főleg. Csak bennem van ez a kettősség, hogy mocskos fidesz, de azért nagy ívben nem érdekel mert amúgy mindenem megvan és nincs is okom panaszkodni. Erről tudnék még írni de szerintem ennyiből is érthető.

Mind ezek ellenére én nagyon is szeretem a zenét, szeretek bulizni,táncolni, normálisan pogózni és nem csak hallgatom hanem igyekszem megérteni a zenét. Tudnék nagyon sok zenét felsorolni amelyek pár éve egy-egy szarabb pillanatomban a személységemet formálták egy jobb irányba. Vagy amikor csalódtam akkor éppen vígasztaltak. Tehát a zene nélkül el sem tudnám képzelni a életemet. Az egész életérzésemet adta a punk, a lazaság, a kinézet, az emberek és a felfogás. Szívből szeretem az egészet.

Most rátérek az anarchia baromságra. Egy vérbeli volt punk cimborám nyomatta állandóan ezt az anarchista dumát, falra másztam tőle mindig is, mert nagyon gagyinak gondoltam és hiteltelennek. (Pffff mondom én)

Annyira nem láttam soha sem az értelmét ennek a punk anarchia dolognak, hogy elképesztő. De szerintem ez is csak azért van mert egy teljesen más felfogás vagyok már a generációban. Én úgy gondolom, hogy rendben legyünk emberek és kész. Akin tudunk segítsünk, építsük a baráti kapcsolatokat, érezzük jól magunkat és legyen minden jó tényleg. Nincs egy nagy felfogásom, soha nem is fogalmaztam meg. Főleg nem ilyen szinten mint ezt az anarchia témát. Meg a másik véglet a rasszizmus. Ami bennem is van sajnos mert nincsenek jó tapasztalataim. Illetve van bennem előitélet. És igen a szokásos duma hogy "aMeLyIk DóGoZiK aZzAl nInCs BaJ". Utálom de ez van. Meg a pride is számomra egyszerűen sok. Az egyik barátom meleg és nagyon sok dologban nem értek vele egyet de soha sem fogom vele megvitatni mert valszeg nem lennénk többet barátok. Megint a "oTtHoN cSiNáLjÁk És NeM zAvAr" pedig ilyen szinten elfogadó vagyok mert leszarom ha két srác fogja egymás kezét az utcán és még csókolóznak is.

Szóval ez a nyomás is rajtam is van, és tényleg nem tudom már mi értelme van bárminek is.

Szóval vannak a barataim a környezetemben. Egy cimborám át esett egy szakításon, és levágta a taraját pedig hatalmas punk volt és szerette ezt az egészet ő is. A barátnője is punk volt. Sajnos ezt hozta ki belőle. Azóta nem érdekli, a ruháira is igénytelen és a stílusára is, a sulit nem járta ki szóval állandóan megbízhatatlan hakni munkákat végez és kb minden nap be van baszva és veri azt a kevés pénzét is a fűre. Szóval sehova sem tart. Teljesen lemondtam róla. Van egy másik volt punk cimborám aki tőlünk mindig is egy szintell keményebb volt. Ő gyakran balhézott, sokszor megverték, sok lánnyal leállt, minden hétvégen más városba utazott, szóval volt élet rendesen. Szakított ő is, és egyik pillanatról a másikra ő is levágta a haját, és elkezdett a felnőtt életről pappolni nekem, meg hogy ő kidobta minden ruhájat és új ember. Annyira haragszok rájuk mert ezzel teljesen elveszítettem őket. Fáj látni hogy ennyi értékes ember vesz oda és hogy nem érdekli őket a stílus vagy bármi ami nekik a minden volt ugyan úgy mint nekem. Pedig egyszerűen már nem is érdekli az embereket hogy milyen a haja valakinek éppen, vagy cipő vagy bakancs, ezek meg mintha a nyolcvanas években élnének hogy "máshogy nem lehet már lenni, meh kell komolyodni". Nagyon idegesítőek. Most azért mert megkomolyodni "akarnak" azért kell a stílust levetkőzni? Meg amúgy is a komolyodás az nem úgy megy, hogy akkor egyik pillantról a másikra szerintem. Az inkabb a felnövés része és kész. De ezek meg csak a nagy felnőtt életeől pofaznak. Aztán amúgy sehova sem fognak jutni.

Aztán van egy másik barátom aki meleg. Ő meg mint egy szélkakas. Jó ideg nagy liberális volt, aztán punknak vallotta magát most meg ő kitalálta, hogy nagy kommunista és a punkokat utálja de azért engem szeret. És nagyon rosszul érzem magam mert úgy érzem, hogy tényleg csak egyszerűen vagyok ebben az egészben és nem akarok minden áron itt be kategorizálni mindent meg nagy világmegváltást csinálni minden áron.

Mert ezekkel a barátaimmal ellentétben vannak azok akik 45évesek és tarajuk van, és élik a stílust. A 21 éves barátaim meg arról beszélnek hogy dedós már nekik ez az egész. Akkor meg mi van? Szóval annyira sok dolog van most itt ellentmondásban hogy muszály volt már valamit ide ki írnom. Köszönöm ha valaki elolvasta ezt az egészet és válaszol. További szép estét mindenkinek!!