Hogyan viseljem el, hogy mar nem foglalkoznak velem annyit?

Az uj sulim elmult feleveben sikerult kilabalnom a depressziobol, sok baratom lett, mindennap jokedvvel mentem iskolaba hogy talalkozzak azzal aki tetszik meg jol ellegyek a tobbiekkel (dogak, szigoru tanarok ide vagy oda, boldog voltam).

Sosem volt annyi ember akivel joban voltam mint akkor.

Elkoltoztunk kulfoldre es az onbizalmam megint full eluszott, nem merek kezdemenyezni, nehezen szolalok meg, felek baratkozni. Hiaba megy jol az angol, irasban meg hogyha olyannal beszelek akit mar regota ismerek, mikor a suliban kene beszelgetni mindig olyan erzesem van, hogy keptelen vagyok ra.

Nehezen viselem, hogy az otthoni barataim le sem kakilnak, vagy csak nagyon ritkan irnak.

(Az egyetlen akivel minden nap tudunk beszelni az a baratom de o is nagyon hianyzik)

Mit tegyek hogyha rosszul esik hogy nem erdeklodnek annyira felolem az otthoniak es itt pedig nem merek baratkozni?