Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Miért fordult el tőlem a...

Miért fordult el tőlem a barátnőm? Túlreagáltam a dolgokat?

Figyelt kérdés
Másodéves vagyok bölcsészkaron, itt ismerkedtem meg a barátnőmmel, aki egy másik szakon tanul. Eddig szinte minden nap beszéltünk facebookon, elég sok mindent megosztottunk egymással, így tudjuk, egymásnak milyen vizsgái lesznek, mennyire nehezek stb. Már régóta feleslegesnek érzem, hogy a saját szakomon maradjak, mert nem látom értelmét a diplomának, semmit sem tudok kezdeni vele a későbbiekben, úgy terveztem, ezt a félévet még elvégzem, utána elmegyek dolgozni és eldöntöm, mi legyen. Ezt ő is tudja. Mostanában nem tanulok annyit, mint kellene, és a vizsgáim sem sikerültek túl jól a nem megfelelő hozzáállásom miatt. Egy fontos tárgyból megbuktam, persze az én hibám teljes mértékben, de akkor is elég lesújtó volt. Aznap a barátnőm azt írta, hogy ezek után valószínűleg meg fog változni a rólam való véleménye, mert ő előítéletes ember és a jó tanulók mindig negatívabban állnak hozzá a rosszabban tanulókhoz. Ezt egy ideig szó nélkül hagytam, majd később megkérdezte, szerintem gáz-e, hogy sok vizsgája 4-es lesz. Én ekkor kiakadtam, hogy miért pont tőlem kérdez ilyeneket, és azt írtam neki, inkább ne beszéljünk egy ideig. Tudom, hogy hevesen reagáltam, de megbántott azzal, hogy azt mondta kb., a tanulmányi eredményemtől függ a barátságunk.

2013. máj. 25. 13:02
 1/5 anonim válasza:
Elhiszem hogy nem könnyű az ilyen szituáció,de szerintem két lehetőség van az ha kibékülsz vele, vagy ha hagyod és ő békül ki veled,ami nem biztos hogy megtörténik mivel te mondtad neki hogy ne beszéljetek,ezért neked kellene lépni valamit ha helyre akarod hozni a dolgokat. Mondd meg neki higgadtan,nyugodtan hogy kicsit túl reagáltad, bárki követhet el hibát,megbántad stb,stb.:) Remélem segítettem valamelyest :)
2013. máj. 25. 23:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszod! :) Már léptem is felé, meglátjuk, hogyan reagál erre
2013. máj. 25. 23:40
 3/5 anonim válasza:
Nagyon Szívesen! Remélem Sikerrel Jársz! ;)
2013. máj. 25. 23:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
Tudom, ez csak én vagyok, de ilyen esetben én már nem keresném a barátságát többé, ha ilyet ki mert jelenteni, hogy amiért rosszabb tanuló vagyok, már lapát. Nem kasztrendszerben vagyunk...
2013. máj. 26. 13:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 A kérdező kommentje:
Ez azért is furcsa igazából, mert egyetem kezdete óta rosszabb tanuló vagyok nála, de nem azért, mert hülyébb lennék, csak kevésbé vagyok szorgalmas, és hát más a szakunk is. A legsokkolóbb azt hiszem az volt, hogy úgy éreztem, lenéz azért, mert nem vagyok olyan jó, mint ő, de aztán lehet, hogy ezt csak a saját képzelőerőm tette hozzá.
2013. máj. 26. 18:54

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!