Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Kétszínű, féltékeny barátnőtől...

Kétszínű, féltékeny barátnőtől hogyan tudnék eltávolodni?

Figyelt kérdés

Van egy barátnőm, akiben elég sokáig megbíztam, sok mindent elmondtam neki, és már egy ideje azt veszem észre, hogy nagyon féltékeny rám (mert pl. 5 kg-al kevesebb vagyok mint ő, meg több hajam van, ilyenek miatt). A másik dolog pedig az, hogy a pasiról, aki nekem tetszik folyton csak szemétségeket mond (rég óta ismeri), meg azt, hogy ő mennyire ki nem állhatja ezt a pasit, de érdekes módon mindig kedves vele, és múltkor amikor táncoltak egy buliban, akkor is odáig volt a gyönyörűségtől a barátnőm. A másik pedig az, hogy a hátam mögött folyton kibeszél, amit persze én másoktól visszahallok.

Nem szeretnék vele továbbra is kapcsolatban lenni, de azt sajnos nem lehet, hogy ezt így nyíltan kimondom, mert közös a baráti társaságunk és botrány lenn belőle, meg nem szeretnék vele rosszban lenni, csak már unom a kétszínű szarkavarásait. Egyszóval valahogy úgy kellene eltávolodni tőle, mintha véletlenül lenne. Szerintetek hogyan csináljam?



2014. jan. 19. 12:43
 1/3 anonim ***** válasza:
100%
Ha rád ír, ne írj vissza, csak sokára. Ha keres, akkor mondd neki udvariasan, hogy más dolgod van. Ha beszélgettek, akkor ne menj bele a sztorizgatásokatba, csak nyugtázd, amit ő mond. Te ne keresd magadtól. Ha társaságban vagytok együtt, akkor ne foglalkozz vele. Ezek után egyszer csak unalmas leszel a számára és nem fog keresni.
2014. jan. 19. 12:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:

Zárd a soraidat. Dobd ki, kőkeményen és utána hirzárlat. Ennyi.


Én ezt tettem, fog mág utána is aljaskodni, de fel se vedd. Az idő neked dolgozik.

2014. jan. 19. 16:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:
egyszerűen ne foglalkozz vele, ha rád ír ne írj neki vissza, inkább töröld az üzenetet, és azt se írja neki ki a facebook, hogy "Láttad". ha elhív valahova, ne érj rá, stb. :) sok szerencsét! :)
2014. jan. 20. 08:49
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!