Mit csináljak ha ilyen "barátfóbiám" van?

Elég nehezen is barátkozok, de nem ez a baj. Régen óvodába nagyon messzire jártam szóval a környéken nem nagyon voltak barátaim. De ez nem nagyon zavart akkor, nagyon jól megvoltam magamban is. De anyám én a nagyanyám folyton mondogatták hogyha így haladok akkor sohase lesz egy barátom se. Alsóban ez már egy kicsit oldódott, mert már ritkán átjöhettek a barátaim és én is voltam náluk. Valamint szereztem egy nagyon jó közeli barátot akivel sokat voltunk együtt. De volt párszor hogy hívott és nem tudtam vagy nem volt kedvem akkor kimenni vele. Ez nagyon ritkán történt, de akkor otthon pár napig azt hallgattam hogy meg fog unni vagy megutál és talál magának más barátokat. Felsőben bekerültem egy nagyon jó baráti társaságba és sokat jártam el velük mindenhova. Még most is velük vagyok középsuliban. De ha volt valami program és én nem mentem akkor otthon folyton azt hallgattam hogy biztos kimaradok és legközelebb nem is hívnak mert megutálnak és nem lesznek barátaim. Ha 2 napot úgy töltök el hogy nem találkozok egyikkel sem akkor is mamám megtalál és mondja hogy "Miért nem a barátaiddal vagy?" "Nem kedvelnek?" "Tudom! Szarnak a fejedre!" meg hasonlókat. Már teljesen beleőrültem, és van amikor tényleg így érzem. Már megfigyeltem magamon hogy tiszta depressziós leszek attól ha nem elsőként engem tájékoztatnak mindenről vagy ha valami olyan van hogy 1-1 haverom hív valakit gyorsan elugrani valamiért pl a boltba 5 percre és a hívott fél nem én vagyok. Ilyenkor alaptalanul, de úgy érzem hogy jelentéktelen vagyok és szarnak a fejemre. Úgy érzem ha nem vagyok ott mindenhol akkor kihagynak és megutálnak. Tudom hogy nem így van, de olyan érzés. Más is érzett már így?