Nem megyek szalagavatóra, ergo csirketáncot se járok el, és az iskolai programok is hidegen hagynak. Ez miért annyira elítélendő? L

Sziasztok!

Óvodás koromtól kezdve hidegen hagytak az ilyen kötelező és nem kötelező jellegű közös programok az osztállyal. Általánosban volt néhány kivétel, de alapjáraton mindegyiket csak elviseltem amire mentem. Nem bántottam senkit, nem csúfoltam senkit, nem tettem keresztbe senkinek. Mégis most ez van, hogy enyhén szólva pokolba kívánnak. A barátnőimmel szívesen megyek programokra, csak ezekre kevés lehetőség van a távolság miatt... velük szívesen szerzek emlékeket, élményeket. Iskolába azért járok, hogy tanuljak, vagy legalábbis azért biztos, hogy legyen szakmám, legyen érettségim, tisztességes munkát végezhessek, amiért nem annyit keresek, ami arra elég, hogy egy zsömlével többet vegyek. Ezen dolgozok, ezért tanulok, hogy boldogulni tudjak. A tanárok mindig mondták, régen is, most is, milyen jó, szuper móka lesz. Nagy lótúróst, nem volt, aztán engem szidtak le, hogy morgolódok halkan, az orrom alatt, miközben fenyegetőztek, hogy vagy beírás, vagy megyek. A mostani csekély osztályomat segítem, ha tudom, de ők is tudják, hogy utálom a programokat, és amiről lehet, abból kimaradok. Olvasni, írni, rajzolni, festeni, varrni, filmet nézni, zenéz hallgatni... ezeket szeretem, és tudom, nem ebből áll az élet, és nem hisztinek szánom, de úgy vagyok ezzel, ha én nem érzem kihagyásnak, csak fölöslegnek, ha tehetem, inkább kihagyom az egészet. Értelemszerűen, ha munkahelyen lenne valami, nem lógnám el, kibírnám, mert azért pénzt kapok, az kötelező szükséges rossz, amit ha kihagyok, nem úszok meg egy irgumburgummal és talán beírással, plusz munkát nehezebb találni, mint iskolát.

Ezért tényleg ennyire önző szemét vagyok, aki pokolba taszítandó?

Egyébként lehet velem lelkizni, beszélgetni, viccelődni, nem krétaporral pelenkáztak, nem görnyedek folyton a könyvem fölött.