Van itt olyan ember, aki megfogta a bőröndjét és el költözött a világ másik végére? Nagyon fiatalon,20 évesen.

Ha a világ másik végén élnék nem gyakorit nézegetnék :). Egy is időre? Szép lenne. Az utazáshoz meg nem kell más csak útlevél, bankkártya, készpénz, váltásruha. Ez belefér egy bőröndbe.

De ha hosszútávon gondolkozol az megint más. Nagyon messzi van, úgyhogy számolni kell pár dologgal. Mivel csak nagyon ritkán tudnál hazajárni, a szeretteiddel eleinte még tartanád a kapcsolatot, de minél jobban kialakítod az ottani életedet, annál ritkábban. A telefon és a videó egy dolog, de gyakorlatilag kimaradnál az életükből, jóból, rosszból, nem leszel ott mikor szükségük lenne rád. Más lenne ha európában élnél, de amerikából nem jön haza fél évente az ember.

De visszakanyarodva a kérdéshez: Én kilátogatnék, szétnéznék, nyelvet tanulnék mert jó lehetőség, de ennyi. Ezután még mindíg mehetnék más európai országba dolgozni HA mégse akarok itthon lenni, de mégis közelebb van.

menjél, ne is gondolkodj rajta.

USA-ban nagyon kreténnek kell lenni, hogy ne tudjon jól élni valaki.

9-esnek van igaza, ki ne menjél, mielőtt kitapasztalod, hogy milyen ott.

Mi is jártunk már kint többször is Texasban munka miatt, embere válogatja, hogy kinek való. Férjem pl. azóta is oda van, hogy ki szeretne minél előbb költözni, én nem vagyok biztos benne. Alapjáraton elég magamnak való vagyok. Ugyan a férfiak imádnak, hogy milyen jó asszony vagyok (persze, mert nem jártatom 0/24-ben a szájam, mint az övék :D), nekem szörnyen tolakodó, hogy mennyire közvetlen ott mindenki - a nőkkel meg nem is találom meg egyáltalán a hangot. Az hagyján, hogy mindenféle bejelentés nélkül, este 8-kor bekopog és simán besétál a szomszéd kolléga egy tálca sörrel a kezében, de mindenki mindenhol folyton csevegni akar, "small talkol" a kasszás, jópofizik a pincérnő, az utcán idegenek leszólítanak, még a strandon is jöttek oda beszélgetni, hívtak volna grillezni amikor egyedül voltam kint, nekem meg ez a halálom. Alapjáraton szörnyen nyitott és barátságos emberek, na de a magamfajták soha nem fogják ilyen helyen otthon érezni magukat. Folyton azon kattogtam, hogy milyen rohadt karót nyelt vagyok, pedig amúgy állati szimpatikusak tényleg, szomorú,, hogy nem tudom elengedni magam.

Szóval előbb mindenképp menj ki, ismerkedj, na.