Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Helyes döntést hozok?

Helyes döntést hozok?

Figyelt kérdés
Jelenleg orvosi egyetemre járok, most csinálom a második félévem. Gondolkodtam rajta, hogy a következő két félévemet passziváltatom és pénzt gyűjtök arra, hogy elmehessek mellplasztikára. Egyetem mellett csak minimálisan tudok dolgozni, ami arra éppen elég, hogy nagyon szűkösen megéljek belőle, ezért egytem mellett nem tudok félretenni rá. Hitelt nem szeretnék felvenni. Ezért gondoltam, hogy halasztok, de imádom a szakom, emiatt 100%, hogy nem fogom ott hagyni. Beszéltem egy ismerősömmel, aki azt mondta, hogy korábban ő is passziváltatott és a tanulásban a későbbiekben ennek nem látta kárát. Szerintetek jó ötlet ez? Tudom, hogy talán ha lediplomázok és gyűjtök lesz majd rá pénzem, de így nem tudom tovább csinálni..Jártam nagyon sokáig pszichológushoz, többhöz is, de egyik sem segitett. Nem érzem jól magam így a bőrömben. Semmi mellem nincs, nagyon feszengek emiatt..

2020. máj. 13. 16:03
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
64%

Tőled függ. Vannak olyanok, akik, ha kiesnek a tanulásból, már nehezen tudnak visszarázódni. Másoknak simán megy.

Összességében viszont eleve az nem helyes döntés szerintem, hogy egy felesleges műtétre szánnád a pénzt, ami később sem oldana meg semmit.

2020. máj. 13. 16:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 A kérdező kommentje:
De miért mondod, hogy nem oldana meg semmit? Két nővel is beszélgettem már,akik azt mondták, hogy ők igenis jobban érzik így magukat,segített nekik,és egyáltalán nincs mű hatása,illetve ők is jártak előtte pszichologushoz,de az nekik sem segitett
2020. máj. 13. 16:10
 3/12 anonim ***** válasza:
50%

Mert én nem ezt láttam. Én is beszéltem már olyan nőkkel, akik ezt mondták. Első körben. Aztán, még pár beszélgetés után kiderült, hogy ezt igazából csak vigasztalásból próbálják maguknak bemesélni, mert továbbra sem változott bennük semmi. Aztán vagy nagyobbat akartak, vagy más frusztrálta őket.

A pszichológus pedig csak annak tud segíteni, aki segítséget akar. Ha valaki nem akar, akkor a pszichológus nem fog csodákat művelni.

2020. máj. 13. 16:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 A kérdező kommentje:
Hát elhiheted, hogy akartam, hogy segitsen..tömérdek pénzt rááldoztam szóval nyílván minden erőmmel azon voltam, hogy a legmegfelelőbben müködjön a terápia..de nem segitett
2020. máj. 13. 16:17
 5/12 anonim ***** válasza:

Szerintem nem hozol helyes döntést, de ezt neked kell tudni. Volt nagy mellű barátnőm is már és olyan is akinek szinte semmi melle nem volt. Nem ettől függött hogy szeretem-e, és hogy mennyire tetszik.

Viszont 1 év az rengeteg ám egy ilyen cél miatt.

De ha ennyire megterheli a lelked, akkor hajrá.

2020. máj. 13. 17:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 A kérdező kommentje:
Koszonom a valaszt! És ha megműteném akkor lenne normális vagyis talán kisebb is mint a normál méret. Nem nagy melleket akarok, hanem melleket
2020. máj. 13. 17:37
 7/12 anonim ***** válasza:
Én nem dobnék el ez miatt egy évet az életemböl. Hanem max nyàron kimennék kb 3 honapra külföldre dolgozni, az minimum 3000 euro amit felre tudsz tenni,ha adnak mellé szàllàst es nem passzivàlnék.
2020. máj. 16. 11:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 A kérdező kommentje:
Nem szeretnek kimenni külföldre
2020. máj. 16. 11:11
 9/12 A kérdező kommentje:
És nem is tudnék sajnos mert a vizsgaidőszak elveszi a nyarat
2020. máj. 16. 11:12
 10/12 anonim ***** válasza:
64%
Szerintem érzed, hogy nem hozol jó döntést, de ez nem pont a mellplasztikáról szól, hanem arról, hogy nem jó a testképed magadról. Sok ilyen ismerősöm van. Én a helyedben azt csinálnám, hogy amíg tanulni kell, addig tanulnék és amint van munkahelyem vagy lesz diplomám, akkor nekiállok ennek a résznek. Szerintem a tanulásból elvenni egy évet ilyen miatt butaság. Ha meglesz a pozíciód és a karriereden kell gondolkodnod, akkor elég ezzel foglalkozni. Szóval nálam ez nem lenne prioritás.
2020. máj. 16. 15:39
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!