A boldogságtól potyogtak a könnyeim miközben tetováltak?

Nem is tudom milyen kategóriába illene ez.

Régóta gyűjtöggettem az árát. Mindig minden fontosabb volt, mint hogy ilyesmi miatt magamra költsek. Láttam néhány munkáját, leszólítottam az illetőket. Elkértem az elérhetőségét. Szimpatikus volt. (Már nem érdekel, lenne-e ami fontosabb anyagilag.)

A hátamat varrta. Nem kértem érzéstelenítést. Tudni akartam miyen. Teljes hátas lesz.

Néhol kellemetlenül fájt, néhol meg kellemesen. Közben arra gondoltam, hogy "végre, elkezdődött, megvalósul!" közben meg folyt a könnyem.

Hazafelé menet sírtam is, annyira boldog voltam.

Normális vagyok?!

Legszívesebben másnap mentem volna vissza, hogy ezt a fájdalommal kevert boldogságot érezzem. Na meg hogy minél hamarabb kész legyen.

Történt már valakivel hasonló?