Mit csináljak így?

24 éves vagyok már(19 éves korom óta dolgoztam), covid óta ismét hazakényszerültem, elvesztettem a munkám, felmondtam az albérletet. Volt még megtakarításom, ami mostanra elfogyott. Tavaly folytattam egy abbahagyott egyetemi szakot, amit pénzhiány és szorongás miatt hagytam ott(öngyilkossági gondolatokig fajultak a dolgok). Egész jól ment online, sokkal kevesebb stressz ért. Átkerültem költségtérítésesre sajnos. Azt valahogy ki tudnám fizetni, de az albérletbe valószínüleg be kellene szálljanak max 20.000 forinttal és egyetem mellett nem tudnák dolgozni. Nagyon nehéz ez nekem soha nem kértem tőlük semmit, mióta azt vágta apám a fejemhez, hogy miattam nincs pénze.Most pedig rá vagyok kényszerülve a segítségükre, amit látszólag nem szívesen tesznek. A legidegesítőbb az, hogy semmi teret nem hagynak, még mindig úgy kezelnek mint egy 5 évest, mindenen veszekedünk, hiányzik a szabadságom, mindenben kontroll alatt tartanak, mindent tudni akarnak. De ha nem kérek kölcsön tőlük, nem folytathatom az egyetemet(utolsó év lenne). Az egyetem amúgy is felemészt reszketek, ha be kell menni, amúgy is szorongok, de így, hogy a szüleimtől kapnám a pénzt mégnagyobb a nyomás. Nagyon nehéz ez nekem, rengeteget sírtam már emiatt, nem akarok teher lenni senkinek, de másképp nem fog menni. Mit csináljak? Hagyjam megint abba? Akkor megint egy csalódás leszek mindenkinek. Senki nem támogat lelkileg, sokszor érzem úgy, hogy összeroppanok. Másrészt meg ott van az a nyomás, hogy nem értem el semmit, párkapcsolatom nincs, lakásom nincs, diplomám nincs.

(valószínüleg sokat segítene egy pszichológus, rengeteg lelki probléma gyűlt fel, viszont arra nincs keretem, és itt nem lehet diákhitelt kérvényezni)