Orvosok, orvostanhallgatók! Éreztétek úgy magatokat felsőbb években/ végzés után hogy alkalmatlanok vagytok?

Miért érzed magadat alkalmatlannak? Vagy miben? Tudásban? Vagy lelkileg? Empátiában?

Nem vagyok orvos, de szerintem mindenki érez így. Ez segít alázattal lenni a szakma iránt. A vizsgákon eldöntik, hogy csinálhatod e a munkát, de a gyakorlatban dől el, hogy alkalmas e rá az ember.

Imposztor szindroma?

Én még csak most felvételizek az orvosira, de ugyanígy érzek. Teljesen biztos vagyok benne, hogy ezt szeretném csinálni, de jellemzően rászorongok és attól félek, hogy nem leszek elég jó, nem leszek rá képes, mi van ha nem is érdekel?

Teljesen természetes érzés, és sokkal jobb, mint az, ha valaki azt hiszi, a 6 év zömében elméleti oktatás őt már önálló munkára alkalmas orvossá tette. Rezidensként jobb helyeken még fogják a kezed, és nem is adnak teljes felelősséget, szakorvos felügyelete mellett dolgozhatsz csak. Ezekben az években fogod gyakorlatban, csinálva megtanulni igazán azokat a dolgokat, amik neked majd valóban kelleni fognak.

Elsőéves vagyok, így az első vizsgaidőszakomat is most próbálom túlélni. Nos, nekem már most végig ez jár a fejemben.