Vannak még rajtam kívül ilyen emberek?

hány éves vagy? fiú vagy vagy lány?

Sport, rendszeres tanulas, es vegul egyetemen tudtam barátkozni

Kövér voltam (igen, ez is betegségnek számít). Általános iskolás koromtól középiskolás koromig baszogattak, de utána is szarul éreztem magamat miatta évekig, aztán eljött az a pillanat amikor már kb. hányingert kaptam magamtól a tükörben és utána 1 év alatt leadtam 35 kg-ot. Munkát nem volt nehéz találnom, ismerkedni előtte sem tudtam és most se tudok (elég zárkózott típus vagyok), viszont az önbizalmamon és általános közérzetemen azért sokat javított a fogyás.

Aki beteg, az különb, mint a többiek?? Aztán mégis miért?

Aspergeres vagyok, középsuliban a 2. osztályomban fogadtak be, előtte mindig szekáltak. Kiskoromban magamtól tanultam meg olvasni, folyton a könyvtárban voltam. Minden szociális, társas interakciót meg kellett tanulnom, nem jött ösztönből. Évekig figyeltem másokat, mire milyen választ adnak, mi az elfogadott. A humort az eszemmel értem, mint pl. egy elvont, filozófiai tézist, már tudok rá megfelelően reagálni, de sokszor nem tartom viccesnek, ebből régen folyamatosan hátrány ért (amikor még nem értettem). Utálom a mai napig, ha puszit kell adni vagy meg kell ölelni másokat, csak 1-2 ember van, akitől ezt el akarom viselni. Ha egy dolog érdekel, órákig tudok róla beszélni, de általában nem lehet, mert másokat nem érdekel (általában ez egy terület kisebb részterülete). Felnőttként már vannak barátaim, párom is, de csak olyanok, akiket "furának" definiálnak, ők érdekelnek. Mindemellett szeretem a monoton munkákat, vannak dolgok, amiket mindig ugyanúgy csinálok (a tányérba mindig jobb oldalra teszem a húst pl). Régen szó szerint értelmeztem mindent, a humor is ezért volt nehéz. Sokszor nem látom bizonyos helyzetekben, ha valakinek mögöttes szándéka van (sokszor férfiaknál. Ritkán beszélgetek, és néha amikor sikerül egy jót beszélgetnem valakivel és utána közli, hogy ő többet akar barátság áll, az így 30 éves koromban is megdöbbent, mindig próbálom keresni az agyamban, hogy megint milyen részlet felett síklottam el, amit ő másnak értelmezett). Szorongani csak idegen helyen szoktam (idegen városban mindig eltévedek legalább egyszer), de önbizalmam van.