Van olyan ember, akit nem ismersz, mégis hálás vagy neki valamiért?

Egy buszsofőr

Nálunk a leggyakoribb busz (megyeszékhelyen) csúcsidőben fél óránként jár, így elég szívás, ha lekésel egyet, ráadásul a sofőrök nagyrésze bunkó is, ha látja, hogy rohansz, nem vár meg, de előfordul olyan is, hogy a megállóban vagy, csak valamiért nem áll meg

Valamelyik óránként járó buszon láttam mindig egy sofőrt, aki akkor is megállt mindig, ha a megállóban nem állt senki, te meg még viszonylag messze voltál az állomástól. Akkor is kinyitotta az ajtót, ha már kikanyarodott a buszmegállóból, de a kb 10-20 méterrel utána lévő piros lámpa megállította - rájött, hogy befér az időbe, a legtöbb sofőr itt is csak ingatta a fejét, hogy hát ezt lekésted barátom

Szóval neki rendkívül hálás vagyok, mert nem egyszer mentette meg az életem :D jellegzetes arca volt, úgyhogy meg is maradt, csak már nem láttam egy jópár éve

Számomra teljesen idegen az illető, de az egyik nagyon jó barátnőm közeli ismerőse.

Egy előadást tartott még gimis koromban, ami megváltoztatta az életem. Miatta hittem el, hogy képes vagyok arra a szakra, amit végül választottam. Nagyon szeretem és jó is vagyok, de nélküle nem is gondoltam volna arra, hogy belekezdjek.

3: vagy csak a menetrend olyannyira csak tájékoztatójellegű, hogy egész nyugodtan jönnek a buszok 5 perccel korábban :)

Illetve mit csináljak, ha 25-kor csengetnek ki, és 30-kor jön a busz, és 3 perc, míg kiér az ember a megállóba? És még nem pakoltál össze :)

Nekem is szintúgy egy, a korosztályomban (20-25) lévő fiú ugrott először be és a története. Mert az egy dolog, hogy kifelé mit látunk, nála is amúgy szintén a sikert, elismerést, de mindezek mögött a háttérben ő is a saját harcait vívja, még ha nem is szeretné ezeket kimutatni/világgá kürtölni.

Viszont, amikor erről nyilatkozott, nagyon átéreztem minden szavát, mert nekem is hasonló dolgok zajlottak/zajlanak az életemben, és végre úgy éreztem, hogy megértettek és nem vagyok egyedül. Ez volt az egyik kilendítő erő az akkori állapotomból, és a mai napig nagyon hálás vagyok érte, és az is maradok.

Nem konkrét embereket illetően pedig mentősök, tűzoltók; egyszerűen le a kalappal előttük, nem semmi fizikális és mentális erő kell a munkájukhoz nap, mint nap. Egyszerűen bele sem merek gondolni, hogy mi mindenen mehettek keresztül, és hányszor kockáztatták a saját életüket mások megmentéséért. Több tiszteletet és megbecsülést érdemelnének.