Ha egy minimálisan szimpatikus/semleges nő szomorú vagy sír, az a legtöbb férfiból empátiát vált ki, vagy inkább idegesítő?

Nő vagyok, de nem állom meg bocsi.

Nem férfias? Inkább nem emberi.

A sírás emberi dolog, adott körülmények között teljesen természetes.

Na most ha valakit ez idegesít, frusztrál stb. akkor a saját érzelmeinek a kimutatásával is van gond.

Azért akár nő, akár férfi sír (mert nolám ilyen is van), legyünk már egy kicsit elnézőbbek az emberi természet iránt. Szerintem senki nem szívesen sír társaságban, ezeket az ember jobban szereti privátan elintézni, de van az a helyzet, amikor nem tudja.

Ezért legyünk elnézőbbek. És nem csak mások felé, magunk felé is.

És a fent leírtakba NEM tartozik bele a hiszti, meg mikor maunika show-t rendez valaki, és direktbe bömböl, meg jelenetet rendez, mert az más kategória...

Nézzük:

-osztálytárs, akivel alig beszéltem, meglátott a buszon sírni, reakció: semmi

-barát, akivel szétesőfélben volt a kapcsolatunk, de nagyra becsültük egymást: megfogta a kezem, mondta, hogy ne sírjak, sétált velem, a maga módján próbált megnyugtatni, aztán egy idő után csak csendben álltunk, ölelés, majd otthagytuk egymást

-random idegenek akikkel nem beszéltem és esetleg láttak így: Semmi reakció

- látásból ismerősök, akik előtt könnyezve cigiztem: köszöntek nekem, majd utána másokkal beszéltek

Egyébként én, nőként nem várom el, hogy megvigasztaljanak, ha sírok. Persze, ha közeli ember, akkor jól esik, ha foglalkozik vele, de idegenek előtt pont azért merem néha elengedni magam, mert nem nagyon ismernek, nem emlékeznek rám majd úgyse, fordított esetben én se törődnék vele sokat, ha a buszon elkezdene sírni egy random ember, így feltételezem, az én pityergésem se sok vizet zavar. Csendben sírok, nem hüppögve, jajveszékelve, nem figyelemfelkeltésből, hanem szomorúságból/idegességemben csinálom, ha csinálom