Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Min kellene valtoztatnom?

Min kellene valtoztatnom?

Figyelt kérdés

24F vagyok, nemrég végeztem az egyetemmel és néhany hete álltam munkába a szakmámom belül. Az egyetem alatt relatíve sok diákhitelt felhalmoztam sajnos, nyilván nem szórakozásból, ha az nem lett volna, akkor most nem lenne diplomám. A szakmámat úgy érzem, hogy nem tudom szívből szeretni. A falunkhoz közeli kisvárosban helyezkedtem el, kezdőtőkém nem volt ahhoz, hogy albérletbe menjek egy nagyvárosba, ahol esetlegesen jobb munkahelyi körülmények vártak volna. Itt nem is kaptam meg a végzettségemnek megfelelő fizetési kategóriát, 1-el lentebbibe vettek fel.


Egy háztartásban lakom a szüleimmel akik nem dolgoznak, ketten összesen 80 ezer Ft-ot kapnak havonta. A nővérem is itt lakik, aki dolgozik és anyagilag rengeteget támogatja a családot, illetve itt van még az ő kislánya is velünk.


Van egy barátnőm már több mint egy éve, viszonylag messze lakik, főleg csak hétvégéken találkozunk, de igyekszünk minél többet együtt lenni. Manapság néha összekapunk, talán kicsit csökkent az egymás iránti szeretet vagy nem tudom, másabb az egész mint az elején volt.


Nagyon aggaszt az ország politikai és gazdasági helyzete, minden alkalommal amikor boltba megyek elszomorodom az árak láttán, illetve szomorú vagyok amiatt hogy nem kaptam meg még azt a pénzt se, ami a végzettségemért járna.


Sok dolog miatt szomorú vagyok manapság...a munka, az adósság, a kis túlsúlyom, a gyengülő párkapcsolatom, a motiváció hiánya, hogy nincs egy jövőképem, nem szeretnék gyereket, nincs semmi tervem, mert ebből a fizetésből jelen pillanatban amit félre tudok tenni, az valójában nem sokat ér.


Mit tudnék tenni, hogy ne érezzem magam ennyire pocsékul? Köszönöm annak aki végigolvasta és még hozzászólást is ír. Pacsi.


2022. aug. 28. 17:16
 1/6 anonim ***** válasza:

Nehéz erre mit mondani, mert van xy gondod, amit megkéne oldani, akár eleve megtalálni az okát. Kezdve a kapcsolatod gyengeségével és ha javíthatatlan vagy nincs értelme erőltetni, akkor az elengedésével, más területen való munkával, a hiteled törlesztésével.


Lehet a hitel miatt úgy érzed le vagy láncolva és jóval kevesebb a lehetőséged. Először ezt fizetném vissza minél gyorsabban, aztán ahogy haladsz vele, lehet agyalgatni merre indulnál tovább. Nem tudom mekkora összegről van szó, de még pár százezer is fojtogató tud lenni, mert nem tudsz mellette gyűjteni, nem tudod építeni az életed. Ha van rá lehetőség és annyira gáz a helyzet, akkor meglehet próbálni utána menni hogy fizethetsz-e kevesebbet havonta, de tovább törlesztve. Lehet később lesz meg, de sokkal kevésbé megterhelőbb és nem azt érzed, hogy a semmiért gürizel, kifolyik a pénz a kezedből.


A barátnőddel kezdd el megbeszélni a dolgokat, beszélj neki az érzéseidről, mondd el mi hiányzik a kapcsolatból, mit hiányolsz, hogyan javítsatok rajta. Neked is kell, nem csak neki. Ha nem megy, belefáradtál, akkor le kell zárni.


A politika arra van hogy megosszon, hülyére vegyen, nem kell ennyire belemenően foglalkozni vele. Állj ki a jogaidért, a környezeted jogaiért ha úgy érzed, de a napi szintű fshulladékot nem kell követni, pont azért van hogy triggereljen, kiégessen, kitakarítson az országból.


Ha persze külföldre akarsz menni, nem állít meg semmi. Tervezd el, gondold el hova akarsz menni és mit csinálni, nézz utána a lehetőségeknek. Kezdd el összerakni a fejedben hogyan mennél, kb. mikor, akár ismerősökkel is beszélhetsz tapasztalatokról, kérhetsz tanácsokat. Olyanra is van lehetőség, hogy távmunkában csinálod, pl. osztrák cégnél vagy home office-ban - általában havi 1-2x kérik hogy menj be.


Talán komolyabb mentális gondok vannak a háttérben, mint a depresszió, a leírásodból egy nagyon fáradt, életét feladó ember jön le. Szakember segíthet stabilizálni magad és újra célokat találni, motiválni magad.


Bárhogy is, a sarokban üléstől nem lesz jobb, tenned kell érte hogy változás legyen.

2022. aug. 28. 17:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:

Ember, még egy napot sem dolgoztál...

Legalább próbáld ki a felnőtt életet, mielőtt elkezdesz panaszkodni.

2022. aug. 28. 17:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
100%
Bocs, látom, hogy egy hete dolgozol. Én eddig minden munkámat megutáltam péntekre, de kell idő a reális képhez.
2022. aug. 28. 17:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:

A kiút az lesz neked, ha olyan állásod lesz, hogy a szüleidtől külön költözz.

Miért nem dolgoznak, miért ilyen kevés az összjövedelmük? Ha netán rád akaszkodnak majd, hogy tartsd el őket, ne engedd!

2022. aug. 28. 18:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 A kérdező kommentje:

Nem egy hete dolgozok, hanem július közepe óta.


A szüleim helyzete bonyolult, édesapám traktoros volt, az előző munkahelyéről tavaly augusztusban rúgták ki, azóta semmi más munkát nem keresett. Ilyen nyugdíj előtti segelyt vagy mit kap, az 60 ezer Ft. Eleinte panaszkodott a vállára, hogy fáj neki, meg a csípőjére, meg hogy nem bírja már a fizikai munkát. Egy ideje nem panaszkodik ilyesmire, de munkát attól még nem akar keresni. A mentalitásával és az állandó morgásával eléggé toxikussa tudja tenni a családi környezetet. Édesanyámnak nincs értelmes végzettsége, covid előtt volt utoljára közmunkán, azelőtt is közmunkabérért dolgozott gyakorlatilag, és úgy van vele, hogy havi 20 a semmiért több, mint havi 50 azert hogy a sok tudjuk milyen emberekkel legyen napi 6-8 órában. Úgyhogy igen, sajnos nővéremmel lettünk mi a családfők...Nyilván olyanok amilyenek, de szeretjük őket mert a szüleink. Elég nehéz az egész.

2022. aug. 28. 19:04
 6/6 A kérdező kommentje:
A barátnős gond igazából a legkevesebb. Nagyon aranyos lány, csak most mintha az utóbbi időben ellaposodott volna az egész. Ennek nyilván köze van a munkámból adódó stressznek is valószínűleg.
2022. aug. 28. 19:14

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!